A játékos eddig hét aranyéremmel gazdagodott a Debreceni Egyetem alakulatának színeiben, reményei szerint ez a szám jövőre még nagyobb lesz.
A DEAC női futsalcsapatának vezetőedzője, Quirikó Vivien az új idényben ismét bevetheti Gajzágó Flórát. A 24 esztendős játékos 2021 és 2025 között már együttesünket erősítette, ebben az időszakban három NB I-es bajnoki címet és négy Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett klubunk színeiben. A szép sikereket követően Gajzi tavaly úgy döntött, hogy külföldön szeretné kipróbálni magát, ezért elfogadta az olasz másodosztályban érdekelt Infinity ajánlatát.
– A feljutás reményében vágtunk neki a szezonnak, ám végül a célt sajnos nem értük el. A Serie B mezőnyét területi alapon négy részre osztották, mi nehéz csoportba kerültünk, ennek ellenére veretlenül végeztünk az élen. Ezt követően először a rájátszásban csúsztunk le az osztályváltásról, majd még Róma közelében egy négyes döntőben is lett volna lehetőségünk a feljutás kiharcolására, ám ezt az esélyt sem tudtuk megragadni. Nagyon erős egyébként Olaszországban a másodosztály, így nem bántam meg, hogy belevágtam a légióskodásba. Örülök annak, hogy új kultúrát és a magyartól eltérő játékstílust ismerhettem meg. Akadtak nehézségeim kint, elég csak a nyelvi akadályokra gondolni, bár a csapattársaim mindenben próbáltak segíteni nekem. Elég komoly honvággyal küzdöttem, ezért döntöttem úgy, hogy hazatérek – nyilatkozta Gajzágó Flóra, aki hozzátette, hogy szabadidejében több olasz városba is ellátogatott.
A többszörös magyar válogatott futsalostól azt is megtudtuk, Magyarországon csak a DEAC-ban tudja elképzelni magát.
– Így igaz, ezt a távozásomkor is kijelentettem. Olaszországban is figyeltem a lányok teljesítményét, nagyon örültem annak, hogy idén a bajnokságban újra aranyérmesek lettek. Bízom benne, hogy a következő idényben a duplázás is összejön. Motiváltan várom a felkészülés kezdetét, szeretnék ismét alapembere lenni a gárdának. Ősszel Eb-selejtező is lesz, reményeim szerint kiharcoljuk majd a kvalifikációt. Ugyan fiatalodott a nemzeti együttesünk, ettől függetlenül bizakodó vagyok. Egyik ellenfelünket sem tartom verhetetlennek, ám senkit sem szabad lebecsülni – zárta mondandóját Gajzágó Flóra.
Fotó: Derencsényi István
