Komoly erőpróba vár a DEAC labdarúgócsapatára, mely a kis Lokit látja vendégül szombaton.
A tabella éléről várja az NB III Északkeleti csoport 4. fordulóját a Debreceni Egyetem alakulata, mely szerdán meggyőző játékkal, 4-0-ra győzte le a Tarpa SC gárdáját hazai pályán. Büntetőből szerzett vezetést a DEAC a 34. percben, Sándor Tamás révén, fordulás után pedig Maruscsák Jannak hála egyből növelni tudták előnyüket a debreceniek. De itt még közel sem volt vége, Szatmári István és Bökönyi Martin is betalált, az 57. minutumra ki is alakult a későbbi végeredmény, 4-0-ra húzta be újabb bajnokiját Kondás Elemér legénysége.
– Számítottunk arra, hogy egy harcos ellenféllel fogunk találkozni, rúgtak is, mint a lovak. Úgy gondolom, végig kézben tartottuk a mérkőzést, rengeteg lehetőségünk volt, akár több góllal is nyerhettünk volna – mondta Szatmári István, aki a saját találatát is felelevenítette. – Vitte befelé a labdát Soltész János, bevárt, míg mellé értem, aztán a legjobb ütemben tette le nekem, úgyhogy igazából már csak annyi dolgom volt, hogy el tudjam helyezni a kapus mellett a játékszert. Nyilvánvalóan jó a hangulat, megy a csapatnak, de megvannak a céljaink, ennek megfelelően lépünk pályára minden egyes mérkőzésen, sokáig nincs idő ünnepelni magunkat, mert szombaton újabb fontos városi rangadó vár ránk, azon a meccsen is mindenféleképpen nyerni szeretnénk és menni tovább. Azt hiszem, egyben van a csapat, minden esély megvan arra, hogy a kis Loki elleni találkozót is behúzzuk – fogalmazott a DEAC rutinos támadó középpályása.
A fekete-fehérek eddigi mindhárom bajnokijukon diadalmaskodni tudtak, 10 lőtt és 2 kapott gól a mérlegük, 9 ponttal vezetik a tabellát. Legközelebb augusztus 15-én, szombaton pedig a DVSC második számú csapatával mérhetik össze tudásukat, a felek a Dóczy utcai sportcampuson csapnak össze délután fél hattól – a mérkőzésre a belépés díjtalan. Az immár Joó Zsolt által vezetett piros-fehérek bekezdtek a rajtnál, 5-2-re verték az újonc Hajdúnánást, majd 2-1-re kikaptak a Füzesabonytól. A kis Loki még csak két meccsen van túl, az elhalasztott második körben esedékes DVTK II. elleni találkozójukat majd augusztus 19-én pótolják. A két debreceni egylet összecsapása mindig pikáns, a játékosok extra motivációval szoktak ilyenkor pályára lépni. A 2025/26-os szezonban a DEAC hazai környezetben Fekete és Rauf góljaival 2-0-ra nyert a DVSC II. ellen, majd tavaszi találkozásukkor a Nagyerdei Stadionban 0-0-s döntetlenre végeztek a riválisok.
NB III Északkeleti csoport, 4. forduló
Augusztus 15., szombat 17.30: DEAC-DVSC II.
Dóczy utcai sportcampus
A belépés díjtalan!
