A címvédő Újpestet fogadjuk

Pulguinha szerint a lila-fehérek a nyáron még erősebbé váltak, ennek ellenére a brazil játékos abban bízik, hogy a Debreceni Egyetem alakulata felveszi a versenyt az ellenfelével.

Nem sikerült jól a DEAC férfi futsalcsapatának az Aramis elleni bajnokija. Játékosaink a három pontért utaztak, ám végül üres kézzel térhettek haza, hiszen a budaörsiek Vas Zoltán góljával 1-0-ra nyertek az élvonal második játéknapján.

A vereség ellenére szerintem nem játszottunk rosszul. Több helyzetet is kidolgoztunk, de sajnos a befejezésekbe rendre hiba csúszott. A kihagyott lehetőségek megbosszulták magukat, ugyanis ellenfelünk egy kontratámadásból betalált. A bekapott gólt követően is mentünk előre, de nem tudtuk eltüntetni a hátrányt – összegezte a látottakat Pulguinha.

Két fordulót követően egy siker és egy vereség áll a nevünk mellett az NB I-ben. A mérlegen kedden 18.30-tól javíthatunk, de ez nem ígérkezik könnyű feladatnak, mivel a címvédő Újpest érkezik a DESOK-ba. A lila-fehérek erődemonstrációt tartottak a múlt héten a BL-ben, előbb a San-Marinó-i Muratát 11-2-re, majd a török Sakarya Karasut 13-0-ra, végül a koszovói KF Drenicát 4-2-re győzték le. A három magabiztos győzelemnek köszönhetően a IV. kerületiek bejutottak a legjobb 32 közé a Bajnokok Ligájában.

Az újpestiek nem véletlenül lettek bajnokok az előző idényben, de úgy gondolom, ebben a szezonban még erősebbé vált a keretük. Ettől függetlenül nem feltartott kézzel lépünk majd pályára, szeretnénk megmutatni, hogy fel tudjuk venni velük a lépést – hangsúlyozta brazil légiósunk, aki testközelből láthatta a fővárosiak bajnoki ünneplését, hiszen pár hónappal ezelőtt még a Nyíregyházát erősítette.

Pulguinha augusztusban érkezett meg együttesünkhöz, és a jelek szerint nem bánta meg azt, hogy elfogadta az ajánlatunkat.

Jól érzem magam a DEAC-ban, továbbá a város is tetszik. A csapattársaim, a szakmai stáb tagjai és a klub dolgozói egyaránt szeretettel fogadtak. Nagyon motivált vagyok, szerintem szép eredményeket érhetünk el közösen – zárta mondandóját a dél-amerikai játékos.

NB I 3. forduló
DEAC-Újpest FC
2026. 09. 01. (kedd) 18.30, DESOK

Fotó: Szolnoki László