Hátrányból fordítva gálázott Mezőkövesden U12-es csapatunk, amely kombinatív játékkal hat gólig jutott a vasárnapi bajnokin.
Sikerélménnyel kezdődött az új idény U12-es növendékeinknek, akik az első bajnokin öt gólt rúgtak a nagy rivális Nyíregyházának. Igen ám, csakhogy a második körben már utazni kellett, méghozzá egészen Mezőkövesdig, vagyis elkényelmesedni nem lehetett, újfent maximális erőbedobásra volt szükség a legényektől.
Kellett egy kis idő, mire felvettük a ritmust, ennek tulajdonítható, hogy az első húsz percben technikai hibák, pontatlan passzok is előfordultak. Érződött, hogy most is kiszakadhat a gólzsák, de még csikorogtak a fogaskerekek, amit a kövesdiek annak rendje és módja szerint kihasználtak. A negyed utolsó támadásainak egyikéből hátrányba kerültünk, ám ez csak motiváltabbá tette a mieinket, a következő etap végén már nálunk volt az előny. Az akciókat Bán Gergely fejezte be, aki már a nyitányon is duplázott, ezúttal viszont nem állt meg két gólnál.
A kombinatív játék kevesebb érintéssel párosult, így a folytatásban is sikerült megbontanunk a Mezőkövesd védekezését. Lendületesen és ötletesen futballoztak a debreceni palánták, Hunya Simon villanását öt percen belül újabb két Bán-találat követte. Ekkor már négy gól volt a különbség, ami maradt is a lefújásig, de a számszerű eredmény változott: itt Kecskés Patrik köszönt be, ott az utolsó percben érkezett a szépítés. A 6–2-es győzelemmel és a második negyedtől mutatott játékkal egyaránt elégedett lehet a szakmai stáb, jöhet a rangadó a Diósgyőr ellen!
MLSZ Országos U12 Észak-Kelet, 2. forduló
Mezőkövesd Zsóry FC–DEAC 2–6 (1–0, 0–2, 0–3, 1–1)
DEAC: Koós – Bencze, Szatmári, Bán, Herman, Patai B., Kecskés, Kiss Á., Mézes
Csere: Rohács, Czentye, Kovács Zs., Bencze G., Hunya, Som, Szerepi-Nagy
Vezetőedző: Szabó János
Gólszerző: Bán 26′, 37′, 49′, 54′, Hunya 47′, Kecskés 63′
Szabó János: Az első negyedben rossz felfogásban és sok technikai hibával játszottunk. Ekkor is voltak ígéretes támadásaink, de vagy az utolsó átadásaink, vagy az átvételeink miatt nem alakulhatott ki több helyzetünk. A második negyedtől felgyorsítottuk a játékunkat. Kevesebb érintéssel, kombinatívan tudtunk több alkalommal is az ellenfél védelmi vonala mögé kerülni, így már a minőségi helyzeteink is sorban jöttek. A második félidőben is ebben a szellemben játszottak a gyerekek, és végül teljesen megérdemelt és magabiztos győzelmet arattak. Hiányérzetem a kapott gólok miatt van, de gratulálok a srácoknak, hogy a visszafogott első negyed után képesek voltak pillanatok alatt ritmust váltani.
