Edzőknapi kupagyőzelem

A DEAC U16-os csapata pénteken félidőnként három gólt szerezve győzte le a Fehérgyarmatot és jutott az MLSZ Országos Kupa 3. fordulójába.

Kertész Tamás együttese az MLSZ Országos Kupa 2. fordulójában kapcsolódott be a sorozatba, mint ahogy az ellenfél, a Fehérgyarmat is. Mindkét gárda a regionális U16-os bajnokság keleti, kiemelt csoportjában vitézkedik, de ősszel még nem találkoztak, erre majd október végén kerül sor. A szabolcsiak még nem nyertek meccset a bajnokságban, egy ponttal az alsóházban tanyáznak. A mieink viszont már három párharcot vívtak meg sikeresen, igaz, legutóbb alulmaradtak a Békéscsabával szemben. Ennek ellenére fiataljaink esélyesként léptek pályára péntek délután a Sportcampuson.

Gyászszünet előzte meg a középkezdést, ugyanis az ellenfél egykori játékosának édesapja baleset következtében elhunyt, édesanyja pedig kómában fekszik, kívánunk neki mielőbbi felépülést. Ezt követően a játéké volt a főszerep, ahogy útjára indult a labda, magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést. Ám hiába voltunk fölényben, a kapu előtt, mintha elfogyott volna a tudomány, rendre elbizonytalanodtunk. Végül a 23. percben csak sikerült bevennünk a kaput, igaz, ehhez kellett a vendégek védőjének segítsége, egy lövés után lábáról pattant be a labda. Innentől már jobban sáfárkodtunk helyzeteinkkel, a 33. minutumban Molnár Olivér zörgette meg a hálót pontrúgás után. A harmadik találatra sem kellett sokat várni, egy szépen felépített támadás végén Szabó Döme mattolta a védelmet és megnyugtató előnnyel mehettünk pihenőre.

Remekül indítottuk a második etapot, a 48. percben Kovács István első helyzetünket gólra váltotta. Talán már elhittük, megnyertük a meccset, könnyelműek voltunk, a figyelem is kihagyott. Ellenfelünk ebben a periódusban többször eljutott a tizenhatosunkig és csak kapusunknak, Magyari Leventének köszönhető, hogy nem csökkent a különbség. Cerberusunk több bravúrt bemutatva lehúzta a rolót. A szabolcsiak büntetőből szépíthettek volna, de a kapufát találták telibe. A 84. minutumban mi is elhibáztunk egy tizenegyest, de a kipattanót Balog Gergő értékesítette, majd a 88. minutumban ismét betalált, így 6-0 lett a vége.

Srácaink magabiztos győzelemmel ajándékozták meg trénerüket a Magyar Edzők Napja alkalmából és várhatják a 3. forduló párosítását.

MLSZ Országos U16 Kupa 2. forduló

DEAC – Fehérgyarmati SZSE: 6-0 (3-0)

DEAC: Magyari – Bai (Hidi 46’), Csernyik, Török, Mányi (Ungvári 64’), Szabados (Balog 46’), Nagy R. (Jónás 64’), Molnár, Szabó, Kovács, Bujdosó (Bojtor 64’)

Vezetőedző: Kertész Tamás

Gólszerzők: Bartha 23’ (öngól), Molnár 33’, Szabó 39’, Kovács 48’, Balog 84’, 88’

Kertész Tamás: Hiába volt nagy labdabirtoklási fölényünk az első 20 percben, lassan, körülményesen futballoztunk, kisebb lehetőségeinkből a kaput sem találtuk el. Egy szerencsés góllal megszereztük a vezetést, ez megnyugtatta a srácokat és szünetig háromgólos előnyre tettünk szert. Fordulás után remekül kezdtünk, tovább nyitottuk az ollót, viszont ezt követően mindent megtettünk, hogy kapott góllal hozzuk le a meccset. Kapusunk azonban ebben a játékrészben is több bravúrt mutatott be, még büntetőnél is megzavarta a rúgó játékost. Mi is rúghattunk egy tizenegyest, de mi is kihagytuk, szerencsére a kipattanót értékesítettük, majd lezártuk a párharcot. Az első félidőben a ritmussal és a rengeteg pontatlan technikai megoldással elégedetlen voltam a vezetés ellenére. A másodikban ebben a cserék után nagyot léptünk előre, de a kihagyott helyzetek száma még mindig nagyon magas, legalább 6-8 gólt még a tiszta ziccerekből szerezhettünk volna. Ellenfelünk a sportszerű és fegyelmezett játéka miatt megérdemelte volna a szépítést, de külön öröm, hogy kapusunk jól védett, és ez nem jött nekik össze. Összességében elértük a célunkat, továbbjutottunk, gratulálok a csapatnak! A mérkőzés legjobbja: Molnár Olivér.