Megérdemelt győzelem a BJA ellen

Kulesov duplázott, mellette pedig Bukor és Senfeld is gólt szerzett, 4-2-re nyert a DEAC.

A Budapest Jégkorong Akadémia HC vendégeskedett pénteken este a Debreceni Jégcsarnokban. A fekete-fehérek egy héttel ezelőtt, a Csíkszereda elleni 4-2-es győzelemmel nyitották az Erste Liga új szezonját, a fővárosiak már két meccsen voltak túl, előbb szétlövésben nyertek 2-1-re a DAB ellen, míg tegnap 3-1-re kikaptak a Brassótól.

Visszatért a DEAC kapujába Hetényi Zoltán, mellette Nyikita Usztyinenko is felépült, illetve bemutatkozott a csapat új igazolása is, Pavel Varfolomejev is, aki a meccs hatodik percében rögtön a büntetőpadot is kipróbálhatta. Ahhoz képest, hogy fáradtabbak lehettek a pesti lábak, mégis, mintha jobban nyomtak volna Kangyal Balázs tanítványai, ennek ellenére több próbálkozást lehetett feljegyezni hazai oldalon.

Láthatóan jót tett a szünet a debrecenieknek, agilisebben vetették bele magukat a második etapba, aminek meg is lett az eredménye, a 24. percben vezetést szerzett a DEAC, Bukor Rajmund talált be, az assziszt Varga Balázshoz és Németh Zalánhoz kötődik. A folytatásban ugyan Szabó Bence révén kiegyenlítettek a vendégek, de jött Vlagyiszlav Kulesov szólója és gyönyörű találata, így ismét a Debreceni Egyetem alakulatánál volt a fór. Kisebb csetepaté alakult ki Farkas Roland kapuja mögött, ami után salamoni döntés született, Ilja Culigin és Karjaleinen is leült szusszanni két percre. A közjáték után, egy villámakció végén pedig Kulesov váltotta gólra Jevgenyij Sztepanov passzát, 3-1.

Egy gyors góllal nyitotta az utolsó játékrészt a BJA, Bóna faragott a hátrányból a 41. minutumban. Gyűrték egymás a felek, tíz perc volt vissza, mikor Anton Senfeld visszaállította a kétgólos differenciát, az asszisztot Varfolomejev szolgáltatta. Esze ágában sem volt azonban feladni a fővárosi egyletnek, kellettek Hetényi védései, hogy ne váljon izgalmassá a vége. A hajrában még kétszer is emberelőnybe került a DEAC, de az eredmény már nem változott, második találkozóját is 4-2-re húzta be Vaszjunyin Artyom legénysége.

Erste Liga alapszakasz
DEAC-Budapest Jégkorong Akadémia HC 4-2 (0-0, 3-1, 1-1)
Gól: Bukor, Kulesov (2), Senfeld, illetve Szabó B., Bóna

Fotó: Szolnoki László