Nem akármilyen győzelmet aratott U12-es csapatunk, amely akadémiai ellenfelet múlt felül az országos bajnokságban.
Készen álltunk a bravúrra. Ezt igazolták az első két fordulóban aratott győzelmek, valamint bizonyos periódusok az elmúlt két találkozóból. A DEAC U12-es csapata vasárnap kora délután a Várda Labdarúgó Akadémia korosztályos együttesét látta vendégül, amely három meggyőző sikerrel hangolt a debreceni összecsapásra.
Megijedni ugyanakkor nem kellett a szabolcsiaktól, elvégre hétről hétre azért dolgoznak a srácok az edzéseken, hogy ilyen kaliberű riválisokkal is felvegyék a versenyt. Nos, olyannyira felvették, hogy a 9. percben a vezetést is megszerezték, Szatmári Dávid jóvoltából kerültek előnybe a mieink. A folytatásban a fegyelmezett védekezésünkre építettünk, a hátsó stabilitásból kiindulva igyekeztünk veszélyeztetni a túloldalon. Sikerült féken tartanunk a kisvárdai játékosokat, egyenlítés helyett Patai Benett megduplázta a különbséget. Csak hogy ne örüljünk annyira, gyorsan érkezett a válasz, de így is előnyből várhattuk a folytatást.
Az egygólos előnynél mégiscsak jobb a kétgólos, tudta ezt Hunya Simon Tamás is, aki a 48. percben növelte a debreceni fórt. Szabó János vezetőedző a helyzetkihasználásra sem panaszkodott, rendkívül hatékonyan használta ki az adódó lehetőségeket a DEAC. Ahogy várni lehetett, a várdaiak megpróbáltak újítani, növelték a fordulatszámot, de nem tudtak túljárni védőink és kapusaink eszén. Maradt a 3–1, akadémiai csapat ellen ünnepelhettünk győzelmet – ez bizony bravúr a javából!
MLSZ Országos U12 Észak-Kelet, 5. forduló
DEAC–Várda Labdarúgó Akadémia 3–1 (1–0, 1–1, 1–0, 0–0)
DEAC: Koós – Bencze P., Szatmári, Hunya, Bán, Herman, Kecskés, Mézes, Köblös
Cserék: Czentye, Kovács Zs., Bencze G., Patai B., Som, Kiss Á., Szerepi-Nagy
Vezetőedző: Szabó János
Gólszerzők: Szatmári 9′, Patai B. 32′, Hunya 48′
Szabó János: Nagyon érett játékot mutatott be ezen a találkozón a csapatunk, végig fegyelmezetten és türelmesen játszottak a gyerekek. A csapatvédekezésünk nagyon rendben volt, kevés helyzetet engedtünk a várdaiaknak, ha el is jutottak a kapunkig, akkor a kapusaink állták útjukat. Nem volt sok helyzetünk, de azok mindegyike minőségi lehetőség volt, és éltünk is velük. Akadémiai riválist mindig nagy fegyvertény legyőzni, le a kalappal az egész csapat előtt. Gratulálok a srácoknak, mindenki kivette a részét ebből a sikerből.
