A ceglédi kapus megbabonázott minket

A Debreceni Egyetem alakulata az első félidőben még felvette a versenyt a házigazdával, ám a pihenő után kinyílt az olló.

A múlt heti szünet után a Cegléd elleni rangadón bizonyíthattak a DEAC kézilabdázói az NB I/B pénteki játéknapján. A ceglédiek az Oktoberfest hangulatát próbálták megteremteni a Gál József Sportcsarnokban, így a szurkolókat sör, perec és kolbász várta a színvonalasnak ígérkező összecsapás mellett. Az ételeket és az italokat végül a hazai drukkerek fogyaszthatták jobb hangulatban a lefújást követően.

Elrontott támadásokkal indult a találkozó, a gólcsendet Angerbrandt Ákos törte meg a harmadik percben, nálunk először Kiss Roland volt először eredményes. Egynél nagyobb különbséget először a 13. minutumban jegyezhettünk fel, ekkor Kristóf Mátyás módosította 3-5-re az eredményt. Az első játékrész egyébként végig szorosan alakult, hiszen kettőnél nagyobb fórt egyik gárda sem tudott kiépíteni. A Pest megyeiek kapusa, Varga István remek napot fogott ki, ennek ellenére egy ideig mi álltunk jobban. Aztán a szünet előtti periódusban több hiba is becsúszott a támadójátékunkba, így a hazaiak kétgólos előnnyel mehettek az öltözőbe (13-11).

Az első játékrészre a kiegyenlített jelzőt lehetett használni, ám a másodikról sajnos ezt már nem mondhattuk el. A 31. percben két gólt is kaptunk, nem sokkal később pedig már ötre hízott a hátrányunk (17-12). Sajnos a folytatás sem úgy alakult, ahogy reméltük, nagyjából negyedórával a vége előtt 22-15 szerepelt a kijelzőn. Varga kapuját a hátralévő időben is nehezen tudtuk bevenni, a kapuvédő 18 hárítással a Cegléd egyik nyerőemberévé vált. Mellette hazai részről a kilenc találatig jutó Vetési Bence is jócskán kivette a részét abból, hogy a meccs 28-22-es végeredménnyel zárult. Nálunk ezúttal a kiemelkedő egyéni teljesítmények is hiányoztak, ezért pont nélkül térhettünk haza.

A következő fordulóban az újonc Várpalotát fogadjuk a DESOK-ban, ezt a mérkőzést jövő szombaton rendezik meg.

NB I/B 6. forduló
Ceglédi KK-DEAC 28-22 (13-11)
Gál József Sportcsarnok, vezette: Gál László József, Ludvig Benedek Dezső.
A DEAC összeállítása: Boros, Erdei – Kovács B. 2, Bakó, Rea 2, Kiss R. 4, Szepesi 4 (3), Hegedűs, Radvánszki, Kristóf 4 (1), Szolnoki, Pethő 2, Kerezsi, Tusjak, Török-Vida 2, Tóth M. 2. Vezetőedző: Mándi Norbert.
Hétméteresek: 5/2 ill. 5/4.
Kiállítások: 10 ill. 8 perc.