A célratörő játék ismét meghozta eredményét

Akárcsak a kupában, a bajnokságban is 3-1-re vertük az egrieket, Burai duplázott, valamint Fekete is eredményes volt.

Az Eger otthonában vívta meg 12. bajnoki mérkőzését a DEAC NB III-as labdarúgócsapata a 2026/27-es szezonban. Gyászszünettel indult a szombat délutáni találkozó, Lauber Gyulára, a magyar labdarúgó-játékvezetés kiemelkedő, ikonikus alakjára emlékeztek, aki életének 90. évében hunyt el. A rákospalotai születésű sportember 1977 és 1982 között FIFA-kerettag játékvezetőként számos rangos nemzetek közötti válogatott- és klubmérkőzésen öregbítette a magyar játékvezetés hírnevét. Vezetőként 1990-től az MLSZ JT Fegyelmi Bizottságában, később pedig az MLSZ JB elnökségi tagjaként szolgálta a magyar labdarúgást.

Közel kiegyenlített játékot hozott az első negyedóra, aztán a 18. percben szemfüles labdaszerzése után Fekete hozta helyzetbe a középen elfutó Burait, aki 15 méterről Bukrán lába alatt elpasszolva lőtte ki a jobb alsót. A két gárda egyébként találkozott már idén, méghozzá augusztusban, a MOL Magyar Kupa első fordulójában, amikor a fekete-fehérek 3-1-es győzelmével zárult az összecsapásuk. A 30. minutumban majdnem összejött a második debreceni találat is, Szatmári tette középre a labdát, az érkező Burai nem sokkal maradt le róla. Tíz perccel később Ratku mentett óriásit, egy szöglet után az igen gólerős Paizs fejelhetett, a debreceniek kapusa résen volt.

Noha próbálta keményebb arcát mutatni a szünet után az Eger, egy villámgyors akció végén ismét a Debreceni Egyetem alakulata tudott eredményes lenni, a 49. percben Burai tett középre, Fekete pedig kápásból a kapuba belsőzött. A félidő derekán végleg bebiztosította sikerét a DEAC, Szatmári ívelt középre, ismét Burai volt a befejezőember, ezúttal fejjel tudott eredményes lenni. Hathatós cívisvárosi segítséggel ugyan, de összejött a szépítés a hevesieknek, a menteni igyekvő Lénárt olyan szerencsétlenül ért bele a labdába, hogy az a saját kapujukban kötött ki a játékszer. A jó iramú összecsapáson a hangulatra sem lehetett panasz, a hazai drukkerek végig hangosan buzdították kedvenceiket. Kondás Elemér semmit sem akart a véletlenre bízni, a hajrában már három csatárral rohamozott a Debrecen, Bökönyi is beszállt a buliba. Az eredmény alakulása mellett az is örömre adott okot, hogy bár még csak csereként, de ismét pályára tudott lépni a sérülés után visszatérő Soltész, aki a fekete-fehérek középpályájának egyik alappillére. A végéig kitartott a lendület, a hajdúságiak nem akartak megállni háromnál, míg az egriek nem szerettek volna pont nélkül maradni, a helyzetek megvoltak, de lényegi dolgok már nem történtek a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban, a DEAC esélyeshez méltón, 3-1-re húzta be az összecsapást, ezzel újabb fontos három pontot megszerezve.

NB III Északkeleti csoport, 12. forduló
Eger SE-DEAC 1-3 (0-1)
DEAC: Ratku – Kiss, Vincze, Lénárt – Maruscsák (Bertus, 46.), Kelemen (Soltész, 81.), Jankelic (Lakatos, 62.), Török (Bökönyi, 71.), Szatmári (Rauf, 71.) – Burai, Fekete. Vezetőedző: Kondás Elemér.
Gól: Lénárt (73. – öngól), illetve Burai (18., 66.), Fekete (49.)