A Debreceni Egyetem alakulata nagy csatában győzte le a Pénzügyőrt.
Jól sikerült felkészülés után a DEAC röplabdázói vasárnap hazai környezetben kezdték meg a szereplésüket a TippmixPro Férfi Extraligában. Együttesünk első ellenfele az a Pénzügyőr volt, amelyet sok szakértő éremesélyesnek tart.
Testvérek párharcát is hozta az összecsapás, hiszen nálunk Török Zsombor, míg a fővárosiaknál Török Soma bizonyíthatott. Az első szett elején Kiss vezetéknevű játékosaink remekeltek, Imre nevéhez fűződött az első pontunk ebben az idényben, míg Dániel egy ásszal rukkolt elő. Kicsit később Rasmus Meius és Vlad Pavliuk is megvillant. Egy ideig mi vezettünk, de a PSE 14:14-nél utolért minket. Sőt, 15:16-nál először kerültünk hátrányba. A hátralévő időben futottunk az eredmény után, de a fordítás nem jött össze (22:25).
A második játszmában egy 5:0-s sorozattal léptünk meg (9:4). Ebben a periódusban Pavliuk remek szervái mellett Marlon villanásait lehetett kiemelni. Nem kényelmesedhettünk el, ugyanis a fővárosiak hamar eltüntették a különbséget (10:10). A folytatásban hatalmas harcot láthattak a nézők, ebből szerencsére mi jöttünk ki jobban. Meius jutatott minket szettlabdákhoz, végül a második sanszot ragadtuk meg (25:23).
A harmadik felvonás első perceiben előbb Kiss Imre, majd Pavliuk ászát honorálta vastapssal a publikum. Ekkor valami nem klappolt a Pénzügyőrnél, Toronyai Miklós kettős cserével próbálta felrázni együttesét. A módosítások ellenére sem tudtak felzárkózni a vendégek, akik több bírói ítéletet is heves reklamálással vitattak. Mi a játékra összpontosítottunk, és milyen jól tettük… Marlon precízen fejezte be az akcióinkat, míg Pavliuk egy tekintélyt parancsoló blokkot húzott elő a tarsolyából. A végjátékban sem csúszott ki a kezünkből az irányítás, ez az etap 25:17-es eredménnyel zárult.
Aki azt hitte, hogy megroppant a PSE, nagyot tévedett. A negyedik játékrész újra hatalmas izgalmakat tartogatott. Kettőnél nagyobb differenciát először 15:18-nál láthattunk a kijelzőn. 20:23-nál nehéznek tűnt a helyzetünk, de 23:23-nál már bizakodhattunk. Sajnos a felzárkózást követően a meccset ekkor még nem tudtuk befejezni (24:26).
Az ötödik játszma is feszült légkörben zajlott, Kiss Dánielnek a sárgát is felmutatta a játékvezető. 5:5-ről Meius három villanásával mozdultunk el, észt légiósunk két blokkal is megkínálta ekkor a fővárosiakat. A térfélcsere után végig mi álltunk jobban, az első meccslabdánkat ugyan még Lescay hárította, de Kiss Dániel már túljárt a budapestiek eszén.
A 3:2-es győzelem után játékosaink és drukkereink egyaránt ünnepelhettek. A következő fordulóban Székesfehérvárra utazunk majd.
TippmixPro Férfi Extraliga alapszakasz
DEAC-PSE Pro Source 3:2 (22:25, 25:23, 25:17, 24:26, 15:11)
Fotó: Katona Ákos
