A liberó szerint a Debreceni Egyetem alakulata többek között a nyitásfogadásával okozott nehéz pillanatokat a bajnokesélyes kaposváriaknak.
A DEAC röplabdacsapata vasárnap a címvédő Fino Kaposvárt fogadta a TippmixPro Férfi Extraligában, a bajnokit az M4 Sport+ élőben közvetítette. Fodor Antal legénysége az első és a második játékrészben egyaránt felvette a harcot az esélyesebb Somogy megyeiekkel, ennek ellenére a harmadik felvonásnak 0:2-es eredménnyel vághattak neki az együttesek. Játékosaink az utolsó szettben ismét sokáig lőtávolon belül maradtak, ám 17:19 után a vendégek egy 6:1-es sorozattal lezárták az ütközetet.
– Szerintem büszkék lehetünk magunkra, hiszen jó játékkal rukkoltunk elő. Főleg a nyitásfogadásunkat lehet kiemelni, többször is bejött az a szisztéma, amit a meccs előtt megbeszéltünk. A második szettet remekül kezdtük, majd beragadtunk, de a játszma végére szerencsére vissza tudtunk jönni. A Kaposvár fizikai fölénye elsősorban a blokkokban érződött, ebből kifolyólag próbáltuk a feladásainkat variálni. Az lett volna a célunk, hogy a támadásbefejezéseinknél csak egy kaposvári játékos sáncoljon. A tévés közvetítés miatt érezhető volt, hogy a megszokotthoz képest is még motiváltabban léptünk pályára. Meg akartuk mutatni, hogy mire vagyunk képesek, úgy gondolom, ez nagyjából összejött – nyilatkozta liberónk, Török Zsombor.
Három forduló után egy sikerünk és két vereségünk van az élvonalban. Pénteken azzal a Miskolccal csapunk össze idegenben, amely még nyeretlen ebben az idényben.
– Talán kijelenthetjük, hogy a vártnál is jobban kezdtük el ezt a szezont. Azért az edzőmeccseken már érezni lehetett azt, hogy nagy potenciál van a csapatunkban. A Pénzügyőr legyőzését bravúrnak tartom, míg az előző két összecsapáson bajnokesélyes csapatokkal találkoztunk. Szerintem ezeken a találkozókon hasznos tapasztalatokat gyűjtöttünk, az pedig külön öröm, hogy a Fehérvártól még egy szettet is elloptunk. Bizakodva utazhatunk Miskolcra, de az biztos, hogy ott sem lesz könnyű dolgunk – zárta mondandóját Török Zsombor.
Fotó: Katona Ákos
