Két nap, 13 meccs

Utánpótlásműhelyünk hét csapata hazai közegben, hat pedig idegenben lép pályára az előttünk álló hétvégén.

Dávid Tamás együttese győztesen tért haza a Vác otthonából, ám a következő fordulóban nehezebb mérkőzés következik, ugyanis a 3. helyen álló Griff & Bulls érkezik a Sportcampusra. Ha ezt a párharcot is behúzzák a fiúk, egy pontra közelíthetik meg a dobogót. Herman Péter legénysége a fővárosban, közvetlen riválisa, szombat délben az RKSK vendégeként gyarapíthatja egységei számát. Kertész Tamás tanítványaira nehéz párharc vár, ugyanis a még veretlen listavezető Soroksárt fogadják a hét utolsó napján. A kecskeméti siker után hazai közegben jó eséllyel gyűjthetik be harmadik győzelmüket Szabó Márton legényei az utolsó előtti III. kerületiek ellen. Egerben nem termett babér Rőth András ifjoncainak, de bízunk abban, vasárnap a BVSC-Zuglót sikerül két vállra fektetniük. Balla Imre és Szabó János gyerekei akadémiai csapattal mérik össze tudásukat, ugyanis a DVTK lesz a következő ellenfél.

Fülöp Diána alakulata közel kerülhet a dobogóhoz, ehhez vasárnap délután a 7. helyen tanyázó Hatvan kell legyőzni hazai pályán. Balogh József lányai elkapták a fonalat, a BVSC után hét közben a Várdát is felülmúlták. A sikerek kellő önbizalmat adhattak, így a dobogó 3. fokán álló Hatvantól is csenhetnek el pontot, esetleg pontokat.

Az U21-es vármegyei bajnokságban már csak egy csapat veretlen, ez pedig Bedő Dávid éllovas együttese. Ez a remek sorozat folytatóhat, ha az alsóházban található Hajdúböszörményt is legyőzik. Derecskei Ádám srácai lépéskényszerben vannak, Egyeken be kell gyűjteniük az egységeket, hogy tartani tudják a lépést a listavezető Hajdúsámsonnal. Molnár Máté fiai szintén Egyeken vendégeskednek és szilárdíthatják meg vezető pozíciójukat a táblázaton. Derecskei Ádám U13-as ifjoncaira derbi vár, ugyanis a városi rivális Bestrongot fogadják.

MLSZ Regionális U19 Kiemelt Kelet 9. forduló

DEAC – Griff & Bulls SE

11.07. 13:00      Sportcampus

MLSZ Regionális U17 Kiemelt Kelet 9. forduló

RKSK – DEAC

11.07. 12:00      RKSK Sporttelep

MLSZ Regionális U16 Kiemelt Kelet 9. forduló

DEAC – Soroksár SC

11.08. 13:00      Sportcampus

MLSZ Országos U15 Alap 9. forduló

DEAC – III. Ker. TVE

11.07. 11:00      Debreceni Egyetem Sportinnovációs Központ

MLSZ Országos U14 Alap Kelet 10. forduló

DEAC – BVSC-Zugló

11.08. 11:00      Sportcampus

MLSZ Országos U13 Észak-Kelet 10. forduló

DVTK – DEAC

11.07. 13:00      DVTK Edzőközpont

MLSZ Országos U12 Észak-Kelet 10. forduló

DVTK – DEAC

11.07. 11:00      DVTK Edzőközpont

MLSZ Leány Regionális U-16 Keleti csoport 8. forduló

DVSC-DEAC – FC Hatvan

11.08. 15:00      Sportcampus

MLSZ Leány Regionális HNP U-14 Északkeleti csoport 9. forduló

FC Hatvan – DVSC-DEAC

11.07. 10:00      Hatvani Népkert Sporttelep

Vármegyei I. osztály U-21 12. forduló

DASE – Hajdúböszörményi TE

11.07. 11:30      Böszörményi úti Campus

Vármegyei U-16 A 11. forduló

Egyeki SBSE – DASE

11.08. 12:00      Egyeki Sportpálya

Vármegyei U-14 A 11. forduló

Egyeki SBSE – DASE

11.08. 10:00      Egyeki Sportpálya

Vármegyei U-13 N 9. forduló

DASE – Bestrong SC

11.07. 09:00      Sportcampus