A Magyar Kupában még megvédhetik a címüket női futsalosaink

Krascsenics Csilla szerint a Debreceni Egyetem alakulata új taktikai elemekkel próbálja meglepni a TFSE-t.

A DEAC női futsalosai 2021, 2022 és 2023 után idén ismét megnyerhetik a Magyar Kupát. Quirikó Vivien tanítványainak az újabb címvédéshez már „csak” két ütközetet kell behúzniuk. Együttesünk a budapesti final four első napján a házigazda TFSE-vel találkozik szombaton 10.30-kor a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban. Amennyiben játékosaink két vállra fektetik a fővárosiakat, akkor a másnapi döntőben a Tolna-Salgótarján párharc győztesével csaphatnak össze. Érdekesség, hogy több sportággal ellentétben a futsal MK-ban nem rendeznek bronzmérkőzést.

Talán most lesz a legnehezebb dolgunk, ha újra kupagyőztesek akarunk lenni – kezdte a beszélgetést Krascsenics Csilla. – A bajnokságban nem jött össze a döntő, de a hétvégén mindenkinek meg szeretnénk mutatni azt, hogy nem véletlenül könyvelték el sokan a DEAC-ot hazánk legerősebb együttesének. Már a TFSE elleni elődöntő keménynek ígérkezik, ennek ellenére bizakodva utazunk Budapestre. Nem titok, hogy nagyjából két hete erre a találkozóra készülünk. Olyan elemekkel bővült a taktikai repertoárunk, amelyekből reményeink szerint profitálhatunk. Ebben az idényben eddig még nem fektettük két vállra a budapestieket, ideje lenne megszakítani ezt a sorozatot. A korábbi meccseken mezőnyben felvettük a versenyt az ellenfelünkkel, ám a helyzetkihasználásunk nem volt megfelelő. Ebből kiindulva szombaton akkor nyílik esélyünk a diadalra, ha a lehetőségeinkkel jobban sáfárkodunk. Emellett az szintén döntő lehet, hogy melyik gárda tudja fenntartani a koncentrációt az elejétől a végéig. A korai kezdési időponttal nem kell foglalkoznunk, a riválisunknak ugyanúgy 10.30-kor indul az összecsapás, mint nekünk – hangsúlyozta kulcsemberünk.

Amennyiben vasárnap 13 órától DEAC-Tolna finálé lesz, akkor összejön a testvérpárharc, mivel nálunk Krascsenics Csilla, Reveland Zoltán alakulatában pedig Krascsenics Petra szerepel.

Nem gondolkodtam még ezen, ugyanis ebben a pillanatban csak a TFSE-re összpontosítok. A tolnaiaktól gyakorlatilag mindenki elvárja a döntőbe jutást, mivel a Salgótarján az NB II-ben edződik. Ezzel szemben én úgy gondolom, hogy a kupában bármi megtörténhet, bár az vitathatlan, hogy a Tolna az esélyesebb – fogalmazott Csicsu.

A főpróbánk remekül sikerült, ugyanis a múlt héten a DVTK-t 6-1-re vertük, ezzel pedig 1-0-ra vezetünk az NB I bronzcsatájában. Krascsenics Csilla sem tétlenkedett a Diósgyőr ellen, mivel a bizalmat egy-egy góllal és gólpasszal hálálta meg.

Remekül éreztem magam a pályán. A sérülésem miatt nagyjából másfél évet kellett kihagynom, ám most közel tökéletes állapotban vagyok. Olvastam, hogy a lefújás után adott nyilatkozatában Quirikó Vivien engem is megdicsért, ez motivációt ad nekem. Várom a hétvégi négyes döntőt, a csapattársaimnak, az edzőmnek és magamnak is bizonyítani akarok – zárta mondandóját Krascsenics Csilla.

Magyar Kupa-elődöntő
DEAC-TFSE-11Teamsports
2024. 05. 11. (szombat) 10.30, Dr. Koltai Jenő Sportközpont

A DEAC útja a négyes döntőig

2. forduló:
Gyulai Amazonok-DEAC 2-8

3. forduló:
DVTK-Vénusz-DEAC 1-7
DEAC-DVTK-Vénusz 3-0 – játék nélkül

A TFSE útja a négyes döntőig:

2. forduló
Hatvan-TFSE 2-10

3. forduló
TFSE-Eger 11-2
Eger-TFSE 1-18