A REKORDBAJNOK ELLEN AZ ARANYÉRT

2018 után ismét Debrecenben, ezúttal a Gyulai István Atlétikai Stadionban küzdhet meg a DEAC Gladiators az U19-es bajnoki címért. A november 17-i Junior Bowlban a sokszoros győztes Budapest Wolves lesz a Debreceni Egyetem utánpótláscsapatának ellenfele.

Egy hosszú alapszakaszt, valamint egy nehéz elődöntőt követően a DEAC Gladiators kiérdemelte azt, hogy ismét bejusson a Junior Bowlba. A cívisvárosiak a legnehezebb alapszakaszi sorsolást kapták, és mindenkit legyőzve jutottak az elődöntőbe első kiemeltként. A gladiátorok sorrendben a Miskolc Steelers-t (35-6), a Budapest Wolves-t (26-23), a Budapest Cowbells-t (35-20), valamint a Budapest Eagles-t (64-0) verték meg. Majd ezt követően jött a Kolomposok elleni elődöntő, amelyen a sok sérült ellenére 16-13-as sikerrel jutott a fináléba a DEAC.

A támadósor idei remeklése többtényezős. Azonban kiemelkedő Kunkli László és az elkapók remek összhangja. Az ifjú irányító tavaly azonban szinte az egész szezont kihagyta sérülés miatt. Ám visszatérése óta remekel a pályán.

„Nagyon jó érzés volt végre úgy nekikezdeni a szezonnak, hogy teljesen egészséges vagyok” – jelentette ki a DEAC irányítója. – „ A Divízió I-es idény emellett nagyon sokat segített abban, hogy megalapozzam a formámat az U19-es bajnokságra. De kiemelném a playbookunkat is. Ezen a rendszeren már évek óta dolgozunk, ami teljes mértékben ránk és az erősségeinkre van szabva.”

A védelemnek kellett egy kis idő, hogy összekapja magát, de mérkőzésről mérkőzésre egyre jobban összeforrt ez az egység is. Minden összecsapáson kulcsszituációkban tudott nagyot alkotni a defense. Ez köszönhető többek között azoknak a nyíregyházi játékosoknak, akik még a szezon előtt csatlakoztak a Gladiators-höz, miután a Tigers nem tudta vállalni az indulást a korosztályos bajnokságban.

„Természetesen nagyon örülök, hogy bejutottunk a Junior Bowlba” – osztotta meg gondolatait Taraszenkó Alex, a Gladiators nyíregyházi védőjátékosa. – „Jó szezonra számítottam idén, de a csapat eddigi teljesítménye felülmúlta minden elvárásomat. A beilleszkedéssel szerencsére semmi gond nem volt, a srácok az első naptól kezdve nagyon jófejek és befogadóak voltak. Mostanra már úgy érzem, mintha ezer éve velük játszanék!”

Idén viszont egy igazán különleges helyszín ad otthont a Junior Bowlnak. Az U19-es bajnokság fináléját ugyanis a Gyulai István Atlétikai Stadionban rendezik, amely korábban már több rangos hazai-, és világeseménynek szolgált helyszínélül, mint a 2001-es ifjúsági atlétikai világbajnokságnak vagy a 2007-es U23-as atlétikai Európa-bajnokság.

„Óriási dolog számunkra Debrecenben pályára lépni” – emelte ki Boruzs Kevin, a gladiátorok elkapója. – „Külön megtiszteltetés, hogy a Gyulai István Atlétikai Stadionban mutathatjuk meg mit tudunk, hiszen eddig ilyen minőségű pályán még nem játszhattunk meccset. Köszönjük a város és Sportcentrum bizalmát. Hisszük, hogy ez méltó helye lesz a döntőnek és sikerül a legjobbat kihoznunk magunkból itt is. Keményen megküzdöttünk érte, de azt is tudjuk, hogy az edzők és a felnőtt korosztály segítsége nélkül nem lehetnénk itt.”

Ahhoz, hogy a DEAC Gladiators legyen az első vidéki bajnok a Budapest Wolves-t kell legyőznie. A két csapat már az alapszakaszban összemérte erejét és akkor egy kiélezett, fordulatos találkozón 26-23-ra nyert a Debreceni Egyetem csapata Nyírábrányban. Azóta viszont a Farkasok sorra magabiztos győzelmeket arattak és nem volt olyan találkozójuk, amelyen az ellenfél megúszta volna 40 kapott pont alatt. Így egy sokkal erősebb fővárosi gárda utazik vissza Hajdú-Biharba, amely ráadásul visszavágna az alapszakaszban elszenvedett vereségért.

„A csapat a tavalyi döntőben elszenvedett vereség óta erre készül” – mondta Gyarmati Ottó, a DEAC Gladiators vezetőedzője. – „Úgy indultunk neki a szezonnak, hogy idén is Junior Bowlba akarunk jutni. Hatalmas hiba lenne leírni a Wolves-t azok után, hogy egyszer legyőztük őket. Az egy nagyon szoros ki-ki meccs volt, és nem lesz ez másként a döntőben sem. Egy végsőkig kiélezett mérkőzést fogunk látni, de bízok a győzelemben. A támadóegységtől az idei évben megszokott lehengerlő játékot várom, a védelemtől kiegyensúlyozottságot és türelmet szeretnék látni. Vannak sérültjeink, de a csapat nagyon egységes, tudják hol mikor és kinek kell segíteni.”

A DEAC Gladiators-Budapest Wolves Junior Bowl november 17-én, vasárnap 13 órakor kezdődik a Gyulai István Atlétikai Stadionban. A mérkőzésre a belépés ingyenes. A találkozó alatt szakértő kommentátor segítségével ismerkedhetnek meg az érdeklődők a sportággal. A meccs félidejében néhány szerencsés jelentkező rúgóversenyen is résztvesz, melynek győztese egy DEAC-os ajándékcsomagot vihet majd haza.

Fotók: Derencsényi István, Szolnoki Annamária