Álom maradt a rájátszás

A DEAC Gladiators nem tudta legyőzni a Miskolc Steelerst hazai pályán. A Debreceni Egyetem amerikaifutball-csapatának véget ért a szezonja a Divízió I-ben.

Nagy reményekkel várták a gladiátorok az acélosok elleni összecsapást vasárnap, hiszen több sérült ismét játékra jelentkezett, így egy erős kerettel várhatták a borsodiakat a cívisvárosiak. Ráadásul a koronavírus-járvány miatt a Steelers játékosai két hétig nem tudtak együtt edzeni.

A találkozó jól is indult a hazaiaknak. A Miskolcé volt az első támadás, de azonnal az első playnél Gál Kristóf ütötte ki Charles Wort kezéből a labdát, majd Mihalik György szedte fel játékszert. A támadást nem tudta kihasználni a DEAC, ám a vendégek másodjára már nem hibáztak. Főleg rövid passzokkal tudott építkezni a Steelers, amely az akciósorozat végén Wort elkapásával touchdownt hozott össze (0-7). Ezt követően a Miskolc ismét nagyon megfontoltan haladt előre az end zone-ig, közel álltak ahhoz, hogy újabb pontokat szerezzenek. Ám Béres Máté remek ütemben érkezett Vasyl Yordan passzára és megkaparintotta a labdát. A hazaiak is megmutatták, hogy tudnak építkezni. Főleg Roják Richárd futásaival tudtak gondot okozni a gladiátorok az acélvárosiak védelmének. A támadássorozat végén azonban Schwak Renátó védekezett jól Erdélyi Áronon, így negyedik kísérletre nem sikerült megszerezni az első touchdownt. A Steelers saját térfeléről indíthatott így támadást a félidő végén, amit kihasznált: Yordan egy hosszú passzal Wortot találta meg, aki teljesen szabadon kapta a malacbőrt és egy 93 yardos TD-t szerzett (0-14).

A harmadik negyedet a DEAC kezdte visszahordással és Boruzs Kevin révén remek mezőnypozícióból indulhattak a hazaiak. Boruzs ezután két szenzációs elkapást is bemutatott, amivel már a pontszerzés is elérhető közelségbe került. A végén Lennox Green két kemény szerelésen is átfűzte magát, majd beért a végzónába (7-14). Úgy nézett ki, hogy a Gladiators visszajön a meccsbe, ám a Steelers gyorsan reagált és Fenyvesi Csaba révén egy közel félpályás TD-t hoztak össze a vendég támadók (7-21). A gladiátorok ugyan próbáltak visszajönni a meccsbe, de a miskolciak védelmén nagyon nehezen tudtak átférkőzni. Az utolsó játékrészben a reményeket Szatmári Dániel interceptionje oszlatta szét, a találkozót pedig Wort harmadik elkapott hatpontosa döntötte el. A Miskolc Steelers 28-7-re győzni tudott Debrecenben, és ezzel bejutott a rájátszásba.

„Nagyon sok dolog siklott félre a mérkőzésen. Én úgy érzem, hogy a Gorillaz-meccs óta visszaesett a csapatszellem. Néha a felkészülésünket is nehezítette a járványidőszak. Sokan voltak, akik ha csak egy kicsit is megbetegedtek, nem vállalták az edzéseket. Így sokszor nem volt ideális a létszám. Ennek az eredménye az volt, hogy szétestünk fejben és nem voltunk kellően összeszokottak. Ez pedig meglátszódott a Steelers ellen is” – értékelte a találkozót Gyarmati Ottó vezetőedző.

Ezzel a vereséggel véget ért a DEAC Gladiators szezonja, amely során több játékos is közelről megtapasztalhatta, milyen HFL-szintű játékosokkal szembenézni.

Fotók: Derencsényi István

DEAC Gladiators – Miskolc Steelers 7-28 (0-7, 0-7, 7-7, 0-7)
Pontszerzők: Lennox Green 1 TD, Gyarmati Patrik 1 XP, illetve Charles Wort 3 TD, Fenyvesi Csaba 1 TD, Jónás Máté 4 XP