Az utolsó szalmaszálba kapaszkodva

A DEAC Gladiators vereség esetén minden bizonnyal lemondhat a playoffba jutásról a TD Store Divízió I-ben.

Az elmúlt hétvégén súlyos vereséget szenvedett a Debreceni Egyetem amerikaifutball-csapata az újonc Guardians otthonában. Emiatt nem került jó helyzetbe a rájátszásba jutás szempontjából, hiszen egy vereség azt jelentené, hogy a cívisvárosiak lemondhatnak bajnoki álmaikról.

Ezt pedig Ty Rogers vezetőedző tanítványai sem szeretnék, hiszen a keret alapján más célokkal indult neki az idénynek a cívisvárosi együttes. A támadósor az elmúlt meccseken nem működött sallangmentesen, ami a védelemre helyezett nagyobb nyomást, ugyanis ez az egység idén eddig sok időt töltött a pályán. A Guardians elleni mérkőzésen is többek között ez volt az oka annak, hogy az utolsó negyedet már nehezen bírta a defense. Damien Thompson továbbra is kiváló formában játszik, hiszen sorozatban harmadik meccsén ért el touchdownt, amivel már ötnél tart az alapszakaszban.

A Szombathely Crushers sem fut egy kimondottan biztató szezont eddig. A zúzók ugyanis mindkét találkozójukon vereséget szenvedtek, pedig a múltjuk sokkal fényesebb. Korábban kétszer nyerték már meg a Divízió I-et, illetve a koronavírus sújtotta idényben is a második helyen végeztek. Tavaly kezdődött a Szombathelynél egy visszaesés, amikor már a playoffról is lemaradtak. A Gladiators elleni találkozó most számukra is nagy jelentőséggel bír.

„Nagyon fontos lenne, hogy a defense ezúttal kevesebbet legyen a pályán, mert ez lenne a kulcs a sikerünkhöz” – mondta Ábrán Szabolcs, a DEAC defensive koordinátora. – „Ehhez viszont az kell, hogy az offense és a speciális egység is jól szerepeljen. Ha pedig lehetőségünk lesz rá, akkor néhány olyan újoncnak is szeretnénk játékidőt adni, akik ősszel a junior szezonban is pályára fognak lépni.”

A DEAC Gladiators – Szombathely Crushers találkozó május 14-én, szombaton 15 órától lesz a Gyulai István Atlétikai Stadionban. Az összecsapást az alábbi linken követhetik majd élőben.

Fotók: Maróti János/Kiss Julianna