Bevennék Eger várát a gladiátorok

A Debreceni Egyetem amerikaifutball-csapata a tétnélküliség ellenére is legyőzné azt az Eger Heroest, amit legutóbb csak 2009-ben tudott megverni.

Az már biztos, hogy a DEAC Gladiators a keleti csoport második helyén végzett a TD Store Divízió I. alapszakaszában. Így a cívisvárosiak már a rájátszásban érezhetik magukat. Viszont egy mérkőzés még van az elődöntőig, és az ellenfél nem ígérkezik könnyűnek.

A gladiátorok a Miskolc elleni nagy különbségű vereséget már maguk mögött hagyták. Ezt a Budapest Cowbells 2 elleni siker is bizonyítja (49-26), hiszen azon az összecsapáson minden csapategység remekül működött. A támadósor termelte a pontokat és közel 600 yardot haladt a pályán. Ez többek között a futójátéknak köszönehető, de az ifjú Demkó Balázs teljesítményén is látszott, hogy egyre jobban hozzászokik a felnőtt bajnokság tempójához. A védelem pedig a szokásosnál is jobb teljesítményt nyújtott. A fal folyamatos nyomás alá helyezte az ellenfél iránytóját és a secondary labdákat is szerzett. Ezt a lendületet ragadná meg a Debreceni Egyetem együttese, amely egyébként legutóbb 2009-ben tudta legyőzni az Eger Heroest, akkor is idegenben.

Annak ellenére, hogy a hősök eddig minden meccsüket elveszítették (0-3) nem lebecsülendő ellenfél. A két együttes legutóbbi találkozója sem sikerült fényesre debreceni szempontból, ugyanis 48-19-re nyertek a Heves megyeiek hazai pályán. Az az Eger viszont gyökeresen átalakult az elmúlt szezonokhoz képest, hiszen egy fiatalításon ment keresztül. Ám így is tele van jó fizikummal megáldott játékosokkal szinte minden poszton. Ezen kívül ez az együttes meg tudta szorongatni azt a Budapest Titanst, amely szintén nagy csatát vívott a DEAC-cal Debrecenben.

„Számunkra ez egy tétnélküli meccs, de nem szabad félvállról venni” – jelentette ki Gyarmati Ottó, a DEAC Gladiators vezetőedzője. – „Ez az az összecsapás, ahol szerintem gyakorolhatunk néhány új taktikai elemet is, és lehetőséget kaphatnak azok, akik eddig kevesebb játékidővel rendelkeztek. Győzelemmel szeretnénk készülni az elődöntőre, de az is fontos számunkra, hogy sérülés nélkül hozzuk le a találkozót.”

A találkozó június 19-én, szombaton 16 órakor kezdődik Egerben, az Eszterházi Károly Egyetem sportpályáján. Az alábbi linken élőben is követhetik a meccset azok a szurkolók, akik nem tudják elkísérni a csapatot.

Fotók: Bellon Bíborka