DEAC Gladiators szezonértékelő 1. rész: Új koordinátor a védelem élén

Ábrán Szabolcs eddig a junior korosztályban kamatoztatta tudását, de most a felnőtteknél óriási felelősséget kapott.

A Debreceni Egyetem amerikaifutball-csapatának az elvártakhoz képest hamarabb ért véget a szezonja. A jelentős erősítések ellenére egy győzelemmel és öt vereséggel ért véget az idény, ami a hatodik helyre volt csak elég.

Szezonértékelőnk első részében a DEAC védelmét vesszük górcső alá, amely télen új koordinátorral az élen kezdte el a munkát. Ábrán Szabolcsnak eddig legfőképpen junior korosztályú edzői tapasztalata volt. A felnőtt együttessel első ízben tavaly foglalkozott Kovács Zoltán segítőjeként. Ám idén már előrébb került a ranglétrán a debreceni edzőlegenda távozása után. Ábrán Szabolcsnak még egy kicsit hozzá kellett szoknia a nagy felelősséghez, így a defense teljesítménye hullámzó volt az alapszakaszban. A Budapest Cowbells 2, a Szombathely Crushers és a Tatabánya Mustangs ellen remekelt is a védelem, de például a Guardians vagy a Budapest Titans ellen felejthetőre sikerült a szereplés.

Ábrán Szabolcs számára sem volt könnyű adaptálódni az új helyzethez, de élt a kihívással.  Ráadásul sok fiatalnak adott lehetőséget, ami a jövőben kifizetődhet.

Fotók: Makranczi László

Makranczi László: Ez volt az első szezonod defensive koordinátorként. Hogyan élted meg?
Ábrán Szabolcs: Kezdetben rendkívül izgatott voltam, hogy a korábban játékosként és junior edzőként megszerzett tapasztalatot hogyan adaptálom a koordinátori feladatkörbe. Szerencsére a kapcsolat megvolt a játékosokkal, így ezt könnyedén vettük. A meccsek során először azt kellett megtanulnom, hogy az emocionális kilengések ne legyenek hatással a playhívásokra és aktív visszajelzéseket kapjak arról, amit a pályán nem látok. Koordinátorként egyszerre kell figyelned a meccsszituációra, az ellenfél hívásaira, a cserékre és a taktikai finomhangolásra, a meccs közbeni motiválásra és a teljes egység kommunikációjára is. Ebben nagyon sokat segítettek a játékosok, akik rutinjára és visszajelzéseire támaszkodhattam.

ML: Voltak jó meccsek és sajnos gyengébb mérkőzések defense részről. Mi az oka, hogy az amúgy stabil hírű debreceni védelem most hullámzó volt?
ÁSZ: Az idei évben egy új játékstílust próbáltunk adaptálni a védelemben. A falmozgások sokkal változatosabbak lettek, ami többször meglepte az ellenfeleinket. Viszont a secondaryben az egy sémás coverage rendszer a korábbihoz képest jóval olvashatóbbnak és sérülékenyebbnek bizonyult. A fentieket az is megerősíti, hogy a meccsek során a turnoverek számát inkább a front hozta össze. Összességében azt is meg kell említeni, hogy a játékosok képességeit és adottságait nem vettük figyelembe a playbook összeállítása során, hanem egy kész rendszert szerettünk volna megtanítani nekik.

ML: Sok fiatalt is vetettél be. Hogyan értékeled az ő szereplésüket?
ÁSZ: A csapatmentalitásnak mindig is részét képezte az, hogy fiatalokat integráljunk az egységbe. Az elmúlt 3 évben többségében juniorokkal foglalkoztam az edzések során, ezért személy szerint is fontosnak tartom, hogy a csapatban játéklehetőséget kapjanak. Ha hosszú távra szeretnék tervezni, akkor az együttes fejlődéséhez és fenntarthatóságához kiemelten fontos a megfelelő egyensúly az életkort tekintve is.

ML: Ty Rogers nyilván az offenseszel foglalkozott, de ő miben tudott segíteni a fejlődésben?
ÁSZ: Az egyik legfontosabb, amit integrált a csapat életébe, az a rendszeres videóelemzések, melyek során individuális teljesítmények értékelése is történt. Ezzel a visszajelzési módszerrel láttatni tudtuk a játékosokkal, hogy miben és hogyan tudnak fejlődni. A defensefal mozgásainak alapjait szintén neki köszönhetjük, melyek a továbbiakban is részét fogják képezni a rendszerünknek.

ML: A következő idényben hogyan léphetne tovább ez a részleg szerinted?
ÁSZ: A fejlődés útjára már ráléptünk azzal, hogy a szezon során tapasztalt problémákat azonosítottuk és kitettük az asztalra. A korrekciókat a junior szezon során már beépítjük az edzésekbe, hiszen ők fogékonyabbak a változtatásokra. A következő szezon egyik kulcsa és fő célja számomra, hogy a különböző meccsszituációkban tudjuk változtatni a formációkat és a coverageket is, több opciót biztosítva ezzel a sikeres védekezésre. A másik fejlődési lehetőség a pályán lévő játékosok közötti kommunikáció, amire külön figyelmet fogunk fordítani a következő szezonra való felkészülés során.