Debreceni nevelésű játékosok tértek vissza

Asztalos Árpád és Gréczy Balázs kétszer lett U19-es ezüstérmes a Gladiatorsszel. Előbbi ezen kívül kétszeres bajnoknak mondhatja el magát serdülőben.

Elkezdődött a munka a Debreceni Egyetem amerikaifutball-csapatának az új szakvezető, Ty Rogers irányításával. Viszont már az első edzésen ismerős arcokat láthattak a gladiátorok. Ugyanis Asztalos Árpád és Gréczy Balázs visszatért a DEAC Gladiatorshöz. Mindketten a debreceni utánpótlásképzés csiszolatlan gyémántjai, akik nagy sikereket értek el a gladiátorok korosztályos alakulatainál.

A támadófalat erősíti majd Asztalos Árpád, aki kétszer is bajnok lett a serdülő csapattal, illetve ugyanennyi alkalommal ezüstérmet szerzett az U19-esek megmérettetésében a cívisvárosiaknál. Az előző idényt a Fehérvár Enthronersnél töltötte, de szíve visszahúzta őt a DEAC-hoz. Asztalos Árpád ráadásul a Debreceni Egyetemen végzi tanulmányait, ahol a Gazdaságtudományi Kar hallgatója.

„Már nagyon hiányzott a csapat, és szerettem volna újra a régi társakkal együtt pályára lépni” – mondta a Gladiators falembere. – „Nagyon sok olyan csapattársam és barátom van itt, akikkel együtt értünk el nagy sikereket juniorban, így a visszailleszkedés nem volt nehéz. Nem mellesleg, tavaly nyáron felvettek a Debreceni Egyetemre, így pedig evidens volt számomra a visszatérés. Már az első edzésen jól éreztem magam, hiszen Coach Rogers nem dobott bele minket azonnal a mélyvízbe, hanem az alapokat kezdte el nekünk megtanítani.”

Gréczy Balázs neve sem ismeretlen a debreceni amerikaifutball-rajongóknak. Az apró termetű, de igen szívós futó a tavalyi felnőtt szezont követően elbúcsúzott a csapattól, hiszen ősszel a tanulmányait Dániában kezdte meg. Azonban a számításai nem úgy alakultak, ahogy szerette volna, így ő is visszatért Debrecenbe. Gréczy Balázs egyébként szintén kétszeres junior bajnoki ezüstérmes a Gladiatorsszel, de számára a nagy mérföldkő 2019-ben érkezett, amikor élete első felnőtt mérkőzésén megfutotta első touchdownját a Budapest Titans ellen. Tavaly be is bizonyosodott, hogy Roják Richárddal kiváló tandemet alkotnak futó poszton. Ősszel pedig szeretne a Debreceni Egyetem hallgatója lenni.

„Dániában sajnos nem tudtam annyira belekóstolni az amerikai futballba a tanulás mellett, de ott is megismertem egy olyan közösséget, amely állandóan összeül és követi a meccseket. Viszont nem találtam meg a számításaimat, így úgy éreztem, hogy haza kell jönnöm, és szerettem volna a nevelőegyesületemhez visszatérni. Fontos volt számomra, hogy Asztalos Árpád jóbarátom is visszajött, mert neki köszönhetően kezdtem el ezt a sportágat. Nagyon motivált vagyok az első edzésünk után, és szerintem jó esélyünk lesz idén arra, hogy megnyerjük a bajnokságot” – emelte ki Gréczy Balázs.

A DEAC Gladiators hamarosan újabb bejelentéseket tesz majd a csapat keretének, illetve edzői stábjának átalakítását illetően.

Fotók: Derencsényi István