Magabiztos sikert arattak idegenben

A DEAC Gladiators fölényesen verte a házigazda Győr Sharks II együttesét vasárnap délután.

Két mérkőzésből kettőt megnyerve utazott el vasárnap a Debreceni Egyetem amerikai futballcsapata a Győr Sharks II alakulatához a Divizió II-es bajnokságban. A találkozón 52–0-s cívisvárosi győzelem született.

– Minden mérkőzéshez a megfelelő mentalitással állunk hozzá, s a legjobb teljesítményünket szeretnénk a pályára kivninni – fogalmazott a DEAC Glads irányítója, Demkó Balázs. – Ez most sem volt másképp, úgy vélem, sikerült eleget tennünk az elvárásainknak. E mögött az eredmény mögött komoly munka van, a Cápáktól kemény, kitartó jatékra számítottunk és ezt is kaptuk – mondta a játékos, akitől azt is megkérdeztük, milyen nehézségeket okozott számukra a hosszú út a meccset megelőzően.

– Az utazás természetesen mindig fárasztó, ilyenkor hajlamosak vagyunk kicsit „az ülésben ragadni”. Ám a korai indulás kényelmes menetidőt biztosított, ez kompenzálta a hosszú utat, ezért semmiféle fáradtságot nem éreztem a csapaton. A távolság talán a hazavezető úton nagyobbnak érződött. Ma már sokaknak indult a hét, a munkahelyen vagy az iskolában, ezért csak jó hangulatú, beszélgetős, meccselemzős „ünneplés” zajlott – nyilatkozta Demkó Balázs, majd elmondta, a bajnokságban nem lehet más céljuk, mint a végső győzelem, de egyelőre csak a következő meccsre koncentrálnak, hazai pályán újabb győzelmet szeretnének aratni június 16-án a Steelers ellen.

MAFSZ Divízió II

Győr Sharks II-DEAC Gladiators 0–52