Nem ment a rekordbajnok ellen sem

Az Eastern Warriors már be tudta fejezni a meccset, de a farkasok is túl nagy falatnak számítottak.

Új rendszerben, 9 a 9 elleni felállásban folytatta a bajnokságot a DEAC amerikai focistáival is felálló Eastern Warriors. Az ellenfél ezúttal is nehéznek tűnt, ugyanis a Budapest Wolves ellen kellett helytállniuk a debreceni, egri, miskolci, illetve szegedi fiataloknak az U19-esek viadalán.

Az első negyedben már domináns teljesítményt mutattak a hazaiak, hiszen három touchdownos előnyre tettek szert. És bár a második játékrészre két újabb hatpontost tettek fel az eredményjelzőre, a mercy rule nem lépett érvénybe (34-0). A második félidőben a védelem jól tartotta magát és nem engedett pontokat, egészen az utolsó negyedig. Végül a fővárosiak 49-0-ra nyertek hazai pályán.

Az Eastern Warriors legközelebb október 24-én a Fehérvár Enthroners csapatával csap össze. A mérkőzés helyszíne még nem ismert.

Fotó: Kardifotó