RÁJÁTSZÁSBA JUTOTTAK AZ IFJÚ GLADIÁTOROK!

A DEAC Gladiators U19-es csapata visszavágott a tavalyi döntőben elszenvedett vereségért a Budapest Cowbells-nek. A Debreceni Egyetem ifjú amerikaifocistái 15 pontos győzelmet arattak szombaton a fővárosban.

A junior bajnokság alapszakaszában sokan talán ezt a meccset várták a legjobban, amely kiélezett csatát ígért a két fél között. Hasonlót, mint a tavalyi Debrecenben megrendezett finálén. A DEAC jól kezdte a találkozót, már az első negyedben vezetést szerzett Gréczy Balázs elkapásával (0-6). A Kolomposok ugyan fordítottak irányítójuk, Kelemen Marcell futásával és Golita Zoltán sikeres extrájával, de nem maradt el a válasz, hiszen Gyarmati Patrik mezőnygóljával ismét a cívisvárosiaknál volt az előny (7-9). A második játékrészben folytatódott a kiegyenlített mérkőzés. Újabb pontokat azonban a vendégek szereztek: a sérüléséből visszatérő nyíregyházi Török Pál váltotta touchdownra Kunkli László átadását (7-16).

A harmadik negyedet is a DEAC kezdte jobban. Gyarmati kaparintotta meg a játékszert Kelementől. Azonban a támadás lehetőségével nem tudtak élni a debreceniek, mivel a hazaiak visszaszerezték a malacbőrt és Saliga Norbert az end zone-ig vitte azt (14-16). Kezdett visszajönni a Cowbells, de a gladiátorok válaszként Boruzs Kevin visszahordásával ismét pontszerzés közeli pozícióba jutottak. Kunkli pedig ezt kihasználta és befutott a labdával az end zone-ba (14-22). A Cowbells tartotta a tempót a Gladiators-zel, de a harmadik játékrész végén Gyarmati egy forced fumble után ismét labdát szerzett. Az utolsó negyed elején pedig így a Gladiators támadhatott. Török újabb elkapásával pedig egyre közelebb került a győzelemhez a Debreceni Egyetem együttese (14-28). Nem sokkal később az egész találkozón mind a defense-ben, mind az offense-ben kiemelkedően teljesítő Gyarmati egy elkapott touchdownnal is növelte csapata fórját (14-35). Ezzel gyakorlatilag eldöntötte a találkozót, de a végén Golita még összehozott egy TD-t a Kolomposoknak. Így is 35-20-ra nyertek a gladiátorok, amellyel elsőként jutottak a rájátszásba az U19-es csapatok közül.

„Pontgazdag mérkőzésre számítottam, amit meg is kaptam” – értékelte a találkozót Molnár Gábor, a DEAC Gladiators offensive koordinátora. – „Sikerült hamar kezünkbe venni az irányítást és azt végig meg is tartani. Egy pillanatra sem éreztem úgy, hogy mi itt ma veszíthetünk. Ennek ellenére sok hibával játszottunk és a playhívás sem volt sokszor optimális. Több pontszerzést is hagytunk ebben a meccsben, ami azért mindenképp jó jel a jövőre nézve. Sokat jelentett a srácoknak a tavalyi döntő után egy kis revánsot venni, de a bajnokság java még csak most jön. Nagy fegyvertény, hogy már két bajnokesélyest tudtunk legyőzni, de semmiképpen sem bízhatjuk el magunkat. Most járunk a bajnokság felénél.”

A DEAC Gladiators legközelebb október 26-án a Budapest Eagles vendége lesz Diósdon.

Fotók: Bellon Bíborka és Szolnoki Annamária

Budapest Cowbells – DEAC Gladiators 20-35 (7-9, 0-7, 7-6, 6-13)
Pontszerzők: Kelemen Marcell, Saliga Norbert, Golita Zoltán 1-1 TD, Golita Zoltán 2 XP, illetve Török Pál 2 TD, Gréczy Balázs, Kunkli László, Gyarmati Patrik 1-1 TD, Gyarmati Patrik 1 FG és 2 XP