Fekete Fanni bronzérmes élete első versenyén

A Magyar Asztalitenisz Szövetség az utánpótlás-fejlesztési programja keretében 2022. május 29-én rendezte a Nebuló Kupát, amely több volt, mint egy szokványos verseny, ugyanis az U9-es, U10-es korosztályba tartozó gyerekek változatos ügyességi feladatokban, vetélkedőkben is összemérhették tudásukat.

A Debreceni Asztalitenisz Klub-DEAC a Nebuló Kupán a 8 éves Fekete Fannival indult, aki még nem egészen egy éve fogott először ütőt a kezébe, azonban tehetsége, jó ritmusérzéke egyértelműen jelezte, hogy megtalálta a sportját.

A verseny csoportmérkőzésekkel indult, amelyek közül Fanni kettőt is megnyert, így továbbjutott. A döntőbe kerülésért a verseny győztesével, Fazekas Lizettel játszott, aki jobbnak bizonyult nála, így játékosunk egy szépen csillogó bronzzal térhetett haza. Ezen felül két különdíjban is részesült, mint a verseny legjobb bemelegítését és legjobb nyújtását tartó résztvevő.

Fekete Fanni felkészítésében Bálint Zsolt, Mircea Podoba, Balázs Bence és Bakos Péter vettek részt.