Arannyal tértek haza a DEAC cheerleaderei Győrből

A lányok koreográfiája jól sikerült, amit a zsűri magas pontszámmal díjazott.

Szombaton a győri Olimpiai Sportparkban rendezték az I. Beach Cup nyílt versenyt, amelyen Magyarország legjobb cheerleaderei mérték össze tudásukat. A DEAC versenyzői ezúttal is remekeltek, amit nem csak a zsűri értékelt.

Idén már a negyedik versenyünkön vettünk részt – kezdte a beszámolót a csapat edzője és versenyzője, Ócs Adrienn. – Az időpont kicsit szokatlan volt, hiszen egyetemi csapat lévén nyáron általában a pihenésé a főszerep nálunk, de amikor megláttuk a versenykiírást, nem volt kérdés, hogy elindulunk. Sokat kellett változtatnunk a koreográfiánkon, hiszen a megszokottól eltérően most nem 16, hanem 8 versenyzővel vágtunk neki a felkészülésnek, amelyet az sem könnyített meg, hogy kevesebb, mint egy hónap állt rendelkezésünkre. Heti három edzéssel készültünk, a lányok szerencsére nagyon profin álltak hozzá, ha kellett, otthon is gyakoroltak, ennek köszönhetően jól haladtunk. Sokat elárul motiváltságunkról az is, hogy útban Győr felé még Budapesten is megálltunk gyakorolni volt edzőnk, Kéki Boglárka edzőtermében. Ez a versenyen is megmutatkozott, hiszen jól teljesítettünk, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a nyári időpont miatt sok csapat nem tudta vállalni az indulást, és kategóriánkban egyedül indultunk, viszont a zsűri magas pontszámmal díjazta a koreográfiánkat. Nagy megtiszteltetés volt az is, hogy pozitív visszajelzéseket kaptunk a versenytársaktól, az ellenfelek csapatainak edzőitől és a bíróktól.”

A DEAC cheerleaderei tehát nagyon hasznos versenyen vannak túl. A lányok mostantól a decemberi magyar bajnokságra készülnek, ahol a cél, hogy kvalifikálják magukat a jövő évi görögországi Eb-re.

Az idei versenyeken szerzett tapasztalatokkal felvértezve szeretnénk minél előkelőbb helyen végezni, hogy egy rangos nemzetközi eseményen képviselhessük a Debreceni Egyetemet” – jelentette ki Ócs Adrienn.