Toborzóra hívnak a cheerleaderek

A DEAC február 16-án a DESOK-ba várja a sportág iránt kedvet érzőket.

2012 óta működik a DEAC Cheerleaders együttese, amely az eltelt bő tíz esztendőben számos hazai és nemzetközi sikert tudhat magáénak. A látványos műsorokkal kirukkoló, és egyre népszerűbb gárda félévente toborzót tart, nem lesz ez másként február 16-án 20 órától sem, amikor a DESOK-csarnokba várják a sportág iránt érdeklődőket.

Arról, mire számíthatnak a jelentkezők, Ócs Adrienn, a DEAC vezetőedzője és versenyzője számolt be. – Közös, egyórás bemelegítéssel kezdünk ilyenkor, amelyben aerobikos mozdulatok, illetve nyújtás, erősítő gyakorlatok, tánctechnikai elemek szerepelnek. Emellett a balettből ismert forgások, ugrások is részei a programnak, s ha valaki be tud mutatni mondjuk, egy szaltót vagy egy cigánykereket, akkor az pluszpontokat ér. Betanítunk egy rövidebb koreográfiát is, melyet a foglalkozás végén háromfős csoportokban adnak elő a jelentkezők. Ekkor összeülünk, és a régóta versenyzők, a szakosztály vezetője, Sánta János és én eldöntjük, kik felelnek meg a kritériumoknak. Természetesen sokat számít a ritmusérzék, a mozgáskoordináció, az előadásmód és a pozitív energia – fogalmazott a tréner.

 

Nem árt tudni, hogy nem csupán 16 év feletti lányokat várnak a cheerleaderek, hanem a 14. életévüket betöltő fiúkat is, az úgynevezett cheerboyokat.

– A srácok szerencsésebb helyzetben vannak a lányoknál, hiszen ők az erőt képviselik, s az emeléseknél kapnak szerepet a gyakorlatok során. Ha megtetszik nekik a sportág és köztünk maradnak, akkor sokat tudnak fejlődni, esetükben kevésbé van szükség tehetségre – mondta Ócs Adrienn, aki azt is hozzátette, nincs maximalizált létszám, többféle vállfaja van ennek a sportnak, van, ahol épp az mutat jobban, ha sokan vannak, vagyis akár 25-30 főből is állhat egy csapat.