Bronzérem a szerdai fordulóban

Szeptember 14-én tartották a Magyar Darts Liga kelet-magyarországi régiójának 15. fordulóját, Debrecenben. Vendégszereplésünk az Arany Bikák Darts Sportegyesületnél eredményesen zárult, ahol 29 nevezőből kilencen DEAC-mezeket öltöttek magukra.

A 9 fekete-fehér mezes játékosállományából azonban a csoportküzdelmek után öten folytatták már csak a verseny rájátszását. Varga Dániel, Radványi Sándor csoportelsősége után az egyenes kieséses szakaszban az első körben búcsúzott a versenytől, úgymint Kovács Patrik. A két legtovább jutó játékosunk az alsó- és felsőágas lebonyolításnak köszönhetően akár a sorsolás pikantériája miatt még döntőzhetett is volna, azonban az elődöntőben mindketten vereséget szenvedtek: Mező Balázs és Oláh Bence Attila így bronzérmet ünnepelhetett.

Az összetett listára tekintve 15 forduló után az állás a következő: Oláh Bence Attila 24 pont előnnyel a mezőny előtt az 1. helyen áll, Kovács Patrik az 5., Pajzák Tamás és Radványi Sándor holtversenyben a 7. helyet foglalja el.

Folytatás szeptember 22-én, hazai környezetben!

K. P.