Lezárult a 2023-as steel csapatbajnokság alapszakasza

Vasárnap véget ért a négyfordulós versenyfutás a Magyar Darts Szövetség által rendezett Steel Nemzeti Csapatbajnokság alapszakaszában. A DEAC két különböző ligában három csapatot indított.

Két csapatunk Budapesten mérte össze tudását. A DEAC Darts 1. a harmadosztály 10 fős A csoportjában szerepelt, és az utolsó fordulóban a küzdelmeket a 9. helyen kezdte meg. Az új rendszer alapján a 9. és a 10. csapat búcsúzik csoportjától, így minden erőt megmozgatva, közös edzéssel készülve vágott neki a vasárnapnak.

Az első két ellenfél ellen szinte végig az eredmény után futva maradt alul csapatunk. Lélektani szempontból égett a bizonyítási vágy, és 6-0-ás repülőrajtot követően a REAC-SISE csapatát 9-2 arányban győztük le, ezzel nagy lépést tettünk a bennmaradás felé. Az utolsó mérkőzésen 9-6-ra nyert a Malom DSE 1., de a 2023-as év pikantériája még csak ezután következett. A csoportban a 180 lejátszott mérkőzésből a legutolsón dőlt el, hogy ki marad a harmadosztályban. Pontazonossággal ugyan, de jobb legaránnyal a DEAC 1. folytathatja jövőre a harmadosztályban!

Eredmények
DEAC 1. – Galgamenti DC SE 7-9
DEAC 1. – BEAC 8-9
DEAC 1. – REAC-SISE 9-2
DEAC 1. – Malom DSE 1. 6-9

A DEAC 1. csapat tagjai voltak a 4. fordulóban: Mező Balázs (csapatkapitány), Radványi Sándor, Pazonyi Miklós, Szász Attila, Kerekes Levente.

A DEAC Darts 2. szintén a harmadosztályban, azonban a B csoportban játszott idén. A fordulót az 5. helyről várta, célja pedig nem lehetett más, mint az év végi rájátszásba jutás. Az első két mérkőzésen ennél a csapatnál is egy kisebb rövidzárlat volt tapasztalható, és rögtön két vereséggel indított. Már veszni látszott a dolog, amikor a 3. mérkőzésen a Mátraterenyei DBE I. ellen 0-4-re vezetett az ellenfél, azonban a mieink nem adták fel: 9-7-re fordítottak, és nyertek. A DEAC 2. számára az volt a biztos rájátszásba jutást jelentő opció, ha legalább 3 leg különbséggel nyeri az utolsó mérkőzését: a végeredmény 9-3 lett, így ez a csapatunk is elérte a célját: november 11-én rájátszást játszhat a másodosztályba jutásért!

Eredmények
DEAC 2. – Arany Bikák Aranycsapat 6-9
DEAC 2. – Sun City DC Szeged 6-9
DEAC 2. – Mátraterenyei DBE I. 9-7
DEAC 2. – Máv Előre „B” 9-3

A DEAC 2. csapat tagjai voltak a 4. fordulóban: Tihanyi Nikolett, Kovács Patrik (csapatkapitány), Aranyi Marcell, Kiss Imre, Oláh Bence Attila, Vályi Attila.

A DEAC Darts 3. formációnk a negyedosztályban játszott 2023-ban. Az utolsó fordulót a 3. helyről várták, és különösebb kérdés nem maradt abból a szempontból, hogy melyik csapat jut a rájátszásba. Az első mérkőzésünkön 8-8-as kijátszást követően 9-8 arányban nyertünk, és ezzel az 5. győzelmét aratta az évben csapatunk. Ezt követően a két vereség sem szegte szájízünket, hiszen a DEAC 3. is elérte végső célját: a negyedosztály 2. csoportjában tisztesen helytállást tanúsított, és megfelelően építette a csapategységet egész évben.

Eredmények
DEAC 3. – Nyíregyházi DC 9-8
DEAC 3. – Golden Bulls All Stars 5-9
DEAC 3. – Hajdú Sereg 2-9

A DEAC 3. csapat tagjai voltak a 4. fordulóban: Dávid Gergő (csapatkapitány), Győri Sándor Tamás, Hancsovszki Sándor, Szép Ádám.

Folytatás jövőre: a DEAC 1. a harmadosztályban, a DEAC 3. a negyedosztályban, míg a DEAC 2-re november 11-én vár még a rájátszás a másodosztályba jutásért.