Újabb Zagyi-bronz

Vasárnap rendezték Hajdúszoboszlón a Magyar Darts Liga kelet-magyarországi régiójának 5. fordulóját, amelyben 22 játékos állt dobólécekhez, köztük a DEAC dartsszakosztályának játékosa, Zagyi Dávid is.

A játékosokat négy csoportba sorsolták, a harmadikban Zagyi Dávid négy mérkőzéséből hármat megnyert, így csoportelsőként várta a 16 fős egyenes kieséses szakaszt.

A legjobb 16-ban rögtön begyújtotta a rakétákat, és 4-0-s győzelme mellett egy 110-es kiszálló is asszisztált a sikerhez. Az elődöntőbe jutásért 4-2-es győzelemmel sikerült továbbjutnia. Bár a játék képe alapján úgy tűnt, hogy első MDL-döntőjére készülhet Dávid, azonban sem 3-2-nél, sem 3-3-nál nem jött a győztes dupla, így 4-3-as vereséget szenvedett. Mondhatjuk azt, hogy ami késik nem múlik, hiszen a két dobott 180-as maximum és a folyamatos 65-75 közötti átlagok meg fogják hozni a várt sikert.

Zagyi Dávid tehát a miskolci ligaforduló után ismételten a 3. helyen végzett. Legközelebb április 18-án a DVTK szervez versenyt, Miskolcon.

K. P.