Háromból három: Ismét idegenben nyert a DEAC női csapata

Két pontos sikert aratott Nagykanizsán a DEAC női kosárlabdacsapata az amatőr NBI piros csoportjának harmadik fordulójában vasárnap délután. Szoros mérkőzést játszott Kászoni Boglárka együttese, de végül a véghajrában felülkerekedtek a Vadmacskákon.

A találkozó 3. percében a vendégek törték meg a kosárcsendet, Baczuk Virág és Herdon Anna távolijával kezdte meg a pontgyártást a DEAC. (0-6) Később a hazaiak részéről Jurkó Noémi volt eredményes, a sikeres akcióival egy pontra felzárkóztatta csapatát. A negyed hátralévő részében felváltva estek a kosarak, úgy tűnt egállal zárul az első játékrész, ám az utolsó pillanatban Szabados Dorottya juttatta előnyhöz a hajdúsági lányokat. (15-17)

A második etapban igyekeztek tovább növelni fórjukat Kászoni Boglárka tanítványai, de a Vadmacskák átvették a vezetést. Öt perc játék után Baczuk ismét egy hárompontossal jelentkezett, dobásával egyenlőre hozva az eredményt. (26-26) A hátralévő időben rohamot indítottak a dunántúliak, és egy 9-1-es periódussal nyolc egységnyi előnyt építettek ki maguknak. (35-27) A szünet előtti pillanatokban Baczuk újabb két triplát értékesített, ezzel ledolgozva csapata hátrányának nagyrészét a félidőre. (37-33)

A fordulás után hamar fordítani tudott a cívisvárosi alakulat, Mezei-Göttlinger Anna és Hegedűs Dóra is eredményes volt, majd Futó Sára is beállt a sorba, ekkor már hét pont volt a mieink fölénye.(51-56) A záró felvonásban továbbra is a debreceniek diktálták a tempót, szép megmozdulásaiknak köszönhetően, már 57-65-öt mutatott az eredményjelző, amikor a véghajrában magasabb fordulatszámra kapcsolt a Kanizsa. Az utolsó percben Zsámár Panna hármasával át is vették a vezetést (71-70), szerencsére Holinka-Miklós Hanna szemfüles volt, és sikeres középtávolijával megfordította az állást, majd az utolsó pillanatban Mezei-Göttlinger a kiharcolt faultját is kosárra váltotta, ezzel beállítva a végeredményt.

Kanizsai Vadmacskák SE – DEAC 71–73 (15-17, 22-16, 14-23, 20-17)

DEAC: Baczuk 23/15, Ruzsa-Kiss-Schubert 3/3, Herdon 5/3, Mondl 2, Mezei-Göttlinger 11/3,

Csere: Holinka-Miklós 14/6, Shirian 6, Hegedűs 4, Szabados 3, Futó 2, Pásti -,

Vezetőedző: Kászoni Boglárka

Másodedző: Kovács Imre

Kanizsai Vadmacskák: Jurkó 25/3, Zsámár 16/6, Füredi 13, Bánhegyi 8, Horváth 4, Lamm 4, Csuha 1, Scheiber -.

Edzők: Zsámár Krisztián, Gábor Erzsébet

Kászoni Boglárka: – Egész mérkőzésen dekoncentráltak voltunk, a védekezésünk sem a megszokott volt és nem kommunikáltunk a pályán. Támadásban kiszolgáltuk egymást, viszont néhány buta döntést is hoztunk, amik megbosszulták magukat, csak úgy, mint az eladott labdák, ezeknek köszönhető, hogy visszajöttek a kanizsaiak a játékba. Végig küzdöttek, harcoltak a lányok ez segített ki minket, illetve a sikeres hárompontosaink, valamint, az hogy, a zónavédekezésünk egy kicsit megzavarta ellenfelünket.