Felemás mérleg

A Debreceni Egyetem kosárlabdacsapata hátrányba került a rájátszásban. Mindkét röplabdacsapatunk győztesen hagyta el a pályát, és kéziseink is két ponttal tértek haza. Labdarúgóink sajnos kiestek az NB II-ből.

Kosárlabda – oda a pályaelőny
Vereséggel kezdte a rájátszást a DEAC kosárlabdacsapata, Kovács Adrián együttese hazai pályán szenvedett 96-81-es vereséget az Alba Fehérvártól. Az első félidő kiegyenlített játéka után összeomlott a hajdúságiak védekezése, így a vendégek sikerével indult a három győzelemig tartó párharc.

Az Alba jobban akarta ezt a sikert, ehhez nem férhet kétség. Történelmünk első rájátszás-mérkőzésén majdnem száz pontot kaptunk, ami mindent elmond. Nem taktikailag szenvedtünk vereséget, hanem mentálisan, valamint fizikálisan. Változtatnunk kell keddre, hiszen azzal nem fogunk mérkőzést nyerni, hogy egy hete a nyakunkba akasztották a Magyar Kupa ezüstérmét” – értékelt Kovács Adrián vezetőedző.

Röplabda – győztes lezárás
A DEAC férfi röplabdázói a szezon utolsó mérkőzését Tatán játszották, ahol a MÁV Előre Bericap csapatával találkoztak, és sima, 3:0 arányú győzelmet arattak.

Ugyanilyen különbséggel nyertek a lányok is, akik Budapesten, a Hercules SE otthonában vendégszerepeltek. Női csapatunkra még egy mérkőzés vár az idényben: vasárnap a Szolnokot fogadják a DESOK-ban.

Labdarúgás – kiesett a csapat az NB II-ből
A DEAC futballistái az Ajka együttesét fogadták vasárnap délután a DEAC Sportcampuson. Az utolsó szalmaszálba kapaszkodó együttesünk számára abból a szempontból is fontos volt ez a meccs, hogy ha nem nyer, matematikailag is biztossá válik a kiesése. A végig kiegyenlített küzdelemben a vendégek a 75. percben szerzett góllal nyerték meg a találkozót. Ezzel eldőlt, hogy csapatunk a következő idényben az NB III-ban állhat rajthoz.

Kézilabda – izgalmasan alakult a hajrá
A Mizse KC otthonában rendezett NB I/B-s bajnoki nagy részében magabiztosan vezetett kézilabdacsapatunk, ám a szünet után egyenlítettek a hazaiak. A vége nagyon izgalmas lett, az utolsó öt másodpercben még döntetlen volt az állás, ám a mindent eldöntő támadást sikerrel zártuk, és ezzel 26-25-re megnyertük a találkozót.