Egy meccs itthon, három idegenben

A Debreceni Egyetem férfi futsalcsapata ma bajnokit játszik a DESOK-ban, míg a lányok vasárnap Magyar Kupa-mérkőzésen a továbbjutásért küzdenek. Kosarasaink Pécsre, jégkorongozóink Győrbe utaznak.

Futsal – nem becsülik le a sereghajtót
A Debreceni Egyetem férfi futsalcsapata pénteken 18.30-kor a sereghajtó Nyírgyulaj együttesét fogadja az NB I 10. fordulójában. A DESOK-ban rendezendő találkozó a kormányrendelet értelmében zárt kapus lesz.

A Nyírgyulaj aktuális helyezése nem tükrözi hűen a tudását – figyelmeztetett a DEAC játékosa, Siska Gergő, aki öt és fél éven keresztül erősítette a pénteki riválist. – Elek Gergő vezetőedző is azt kérte tőlünk, hogy ne vegyük félvállról ezt a bajnokit. Nem lesz könnyű dolgunk, de bízom az újabb győzelemben. Eddig csak attól a három csapattól kaptunk ki, amelyik előttünk áll a tabellán. Az alapszakasz zárásáig szeretnénk minél több pontot szerezni, ezzel is bizonyítani, hogy helyünk van a felsőházban” – fogalmazott a 30 esztendős futsalos.

Női csapatunk vasárnap 17-30-tól Magyar Kupa-mérkőzést vív Tóalmáson. Ellenfelünk az előző körben a Csorvást búcsúztatta, míg a DEAC most csatlakozik a küzdelmekhez.

Kosárlabda – Pécsen javíthatnak
A PVSK otthonában vendégszerepel a DEAC kosárlabdacsapata az NB I A bajnokság 11. fordulójában. A mieink legutóbb váratlan vereséget szenvedtek hazai pályán a Sopron ellen, így most javítani szeretnének. A mérkőzést szombaton 15.30-tól rendezik Pécsen, és az M4 Sport élőben közvetíti.

Jégkorong – Győrben a Titánok ellen
A keddi dunaújvárosi siker után ezúttal a Titánok otthonában folytathatja remek bajnoki szereplését a DEAC jégkorongcsapata. A találkozót pénteken 18.30-tól rendezik az új győri jégcsarnokban.

A szezon elején már találkoztunk volna velük, de akkor halasztani kellett, így ez lesz az első mérkőzésünk ellenük – fogalmazott Kozma Ferenc, a DEAC jégkorongcsapatának kiválósága. – Ugyanazt a játékot kell hoznunk, mint kedden Dunaújvárosban, és akkor meglehet a Titánok elleni találkozó is.”