A Debreceni Egyetem alakulatának mérkőzéslabdái is voltak, ennek ellenére a Szolnok nyert 3:2-re.
A DEAC női röplabdacsapata azt a Szolnokot fogadta vasárnap az NB II Felsőház Kelet középszakaszában, amelyet ebben az idényben nem tudott legyőzni. Vezetőedzőnk, Kuszkó Zsolt nem véletlenül nyilatkozta azt a rangadó előtt, hogy mindennek klappolnia kellene a győzelemhez.
Som Réka pontjával indult az első szett, nem sokkal később pedig már a szolnokiak vezettek kettővel (3:5). Som zsinórban három ásszal rukkolt elő, ennek a remek sorozatnak hála 7:5-re módosult az állás. Sok pontatlanság csúszott be a vendégeknél, 13:9-nél Bagyinka Csenge időkéréssel próbálta felrázni a játékosait. A rövid megbeszélés után nálunk is nőtt a rontott nyitások száma, ennek ellenére egy ideig őriztük az előnyünket. Aztán a vendégek egy 4:0-s sorozattal egyenlítettek, így borítékolható volt az izgalmas végjáték (20:20). Csernyik Tünde remek nyitásával megint jó pozícióba kerültünk, majd 24:21-nél szettlabdákhoz jutottunk. Ez a játékrész egy rossz szolnoki nyitással zárult (25:23).
A második felvonást 4:0-val kezdtük, ehhez Csernyik szerencsés ásza mellett Som ütései is kellettek. Mayer Flóra finom megoldásával már 10:6 szerepelt a kijelzőn. Kapaszkodtak a szolnokiak, de a felzárkózási kísérleteiket eleinte megakadályoztuk, ám 16:16-os részeredményt követően már csak három egységet tudtunk szerezni, így ezt az etapot ellenfelünk húzta be (19:25).

A harmadik játszmában hamar nagy hátrányt szedtünk össze, 4:10-nél Kuszkó Zsolt úgy érezte, hogy meg kell osztania a meglátásait a tanítványaival. Küzdöttünk becsülettel, ez a mentalitás pedig meghozta a gyümölcsét, mivel Csernyik villanásával először ebben az etapban nálunk volt a fór (18:17). Lelkes szurkolótáborunk nem sokáig örülhetett, 18:20-nál újra vezetőedzőnk tartott eligazítást. A kis pihenő jót tett nekünk, Árvai Vanessza remek nyitásaira támaszkodva ismét fordítottunk (22:20). A hajrában mindkét gárdának volt sansza arra, hogy eldöntse a szettet, ezzel az eséllyel végül a Szolnok élt (25:27).
A negyedik szakasz is tartogatott bőven fordulatokat. 6:3-ról ellenfelünk egy 5:0-s rohammal lépett el, jött Kuszkó Zsolt újabb időkérése. A folytatásban több játékosunkat is ki lehetett emelni, Csernyik termelte a pontokat, Nagy Blankát blokkolás és ász miatt lehetett dicsérni, mellettük Som, Árvai és Dorogi Míra is iparkodott. Ez a játszma is minimális különbséggel dőlt el, szerencsére a mérleg nyelve ezúttal felénk billent (25:23).

Az ötödik játékrész a térfélcseréig nem alakult ideálisan nekünk, 0:4 és 2:7 is volt az eredmény. A szurkolótáborunktól ebben a helyzetben is jött a támogatás, valószínűleg ez a buzdítás is kellett ahhoz, hogy újra nyílttá tettük a szettet. Csernyik Tünde vette a vállára a csapatot, 13:11-nél nagyon közel kerültünk a győzelemhez. Két meccslabdánk is volt, de az i-re a pontot sajnos nem tudtuk feltenni (15:17).
– Ahogy arra számítottam, nem volt könnyű meccs. Sajnálom, hogy nem sikerült a győzelem, pár szett végén is apróságok döntöttek. Büszke vagyok a lányokra, és nagyon köszönjük a szurkolók hatalmas támogatását – összegzett vezetőedzőnk, Kuszkó Zsolt.
A Szolnok ezzel a sikerrel stabilizálta az első pozícióját, míg mi maradtunk a második helyen a tabellán.
NB II Keleti csoport felsőház középszakasz
DEAC-Szolnoki SPC 2:3 (25:23, 19:25, 25:27, 25:23, 15:17)
Fotók: Katona Ákos
