Győzelemmel zárnák az idényt

Péteri Vanda szerint a Debreceni Egyetem alakulata a szezon elején értékes pontokat hullajtott, ezért nem jött össze a felsőházba jutás.

A szezon utolsó ütközetére készül a DEAC női röplabdacsapata, amely szombaton 17 órától a Jászsági RK-t fogadja a DESOK-ban. Kuszkó Zsolt tanítványai teher nélkül játszhatnak a hétvégi bajnokin, hiszen az előző fordulóban, az Eger elleni mérkőzésen 3:1-re nyertek, ezzel pedig biztossá vált, hogy megnyerik az alsóházat az NB II Keleti csoportjában. Bizakodásra adhat okot az is, hogy együttesünk ebben az idényben mindig felülmúlta a JRK alakulatát. Borók Orsiék az alapszakaszban itthon és idegenben is 3:0-ra diadalmaskodtak, míg legutóbb március derekán a Jászsági RK csarnokában 1:3 lett a végeredmény.

Az előző találkozón szoros küzdelemben győztünk a Jászsági RK ellen, akkor egy szettet el is veszítettünk, ebből kiindulva nem számíthatunk könnyű összecsapásra. Mindenképpen győzelemmel akarjuk zárni a szezont, remélhetőleg három szettben tartjuk itthon a három pontot. Az ellenfélnél akadnak rutinos játékosok, ebből kifolyólag agresszív és koncentrált játékra lesz szükség, ha nem akarjuk azt, hogy ők vegyék át az irányítást. Sajnos idén sem jött össze a felsőház és az NB I-be jutás, amit már évek óta tervezünk. Azt éreztem, hogy az alapozásunk jól sikerült, a felkészülési tornákon is biztató teljesítményt nyújtottunk. Az elején értékes pontokat veszítettünk, ezért lemaradtunk a felsőházról. Kettős érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Egyrészt csalódottságot érzek az évek óta tartó sikertelen próbálkozás miatt, ám azt is látni kell, hogy ez sikerüljön, sokkal több edzésre és áldozatra lenne szükség, ami a tanulás és a munka miatt a keret több tagjának nem lehetséges – nyilatkozta Péteri Vanda.

NB II Keleti csoport alsóház
DEAC-Jászsági RK
2024. 04. 27. (szombat) 17.00, DESOK

Fotó: Papp Attila