Három siker hétvégén

Győzelemmel zárt a Debreceni Egyetem jégkorong-, labdarúgó és női futsalcsapata. A kosarasok és a röpisek haza pályán szenvedtek  vereséget.

Jégkorong – nagy küzdelemben harcolták ki a győzelmet
A sokáig utolsó hazai találkozón a Debreceni Egyetem jégkorongcsapata a Dunaújvárosi Acélbikákat látta vendégül péntek este. Papírforma szerint ez a mérkőzés könnyebb feladatnak ígérkezett, hiszen az újvárosiak 8 meccses nyeretlenségi széria után érkeztek Debrecenbe, ám itt nem adták olcsón a bőrüket. A második harmad végén még döntetlenre álltak a felek, de az utolsó játékrészben a DEAC két gólt szerzett, így 3-1-re megnyerte az összecsapást. A mieinkre most egy hosszú idegenbeli sorozat vár, legközelebb december 30-án játszanak ismét itthon.

Úgy gondolom, hogy jól kezdtünk, hiszen hamar megszereztük a vezetést, de ezek után az első és a második harmadban nem igazán nyújtottunk jó teljesítményt. Talán a harmadik harmadra tudtuk ismét megtalálni a játékunkat, jól védekeztük ki az emberhátrányokat, két újabb gólt tudtunk szerezni, és ez volt a döntő momentum a győzelemhez!” – értékelt David Musial vezetőedző.

Kosárlabda – sima vereség
Tizenkét pontos vereséget szenvedett a DEAC kosárlabdacsapata hazai pályán az Alba Fehérvárral szemben. A vendégek sokkal frissebbek voltak a mérkőzés alatt, és végig vezetve esélyt sem hagytak Kovács Adrián együttesének. A találkozó végül 76-64-es fehérvári sikerrel zárult.

A legnagyobb probléma az volt, hogy rosszul kezdtük a mérkőzést – vélekedett Kovács Adrián vezetőedző. – Igyekeztünk élni azzal a fölényünkkel, hogy statisztikai alapon több támadásból dolgozunk, mint a fehérváriak, azonban húsz labdát adtunk el, valamint sok második esélyt is engedélyeztünk ellenfelünknek, így ez az előnyünk elszállt. A fordulás után valamelyest feljavult a játékunk, de ez nem volt elég ahhoz, hogy fordítani tudjunk.”

Röplabda – szettet nyertek a bajnokesélyes ellen
A Magyar Kupa-párharc után az Extraligában csapott össze egymással a DEAC és a Pénzügyőr szombaton. Az egyetemisták jól kezdték a találkozót, az első szettet megnyerték a bajnokság favoritjának számító fővárosi gárda ellen, ám a folytatásban a vendégek hozták a kötelezőt, és 3:1-re győztek.

Futsal – kétgólos hátrányból álltak fel
A Debreceni Egyetem női futsalcsapata két vereség után a sereghajtó szekszárdiak otthonában tért vissza a győztes útra. A hazaiak kétgólos előnyre tettek szert, ám a debreceni lányok összeszedték magukat, és sikerült fordítaniuk, ezzel 3-2-re megnyerték a bajnokit.

A második félidőre feljavult a játékunk, ez a legnagyobb pozitívum – mondta Üveges Katalin vezetőedző. – Remekül kezdtek a szekszárdiak, sokáig tudták tartani és diktálni az iramot, az utolsó tizenöt percben viszont már mi domináltuk a mérkőzést, ami végre a gólok tekintetében is megmutatkozott. Nagyon felszívták magukat a lányok, amiért dicséret illeti őket. Jó lenne, ha ezt a formát már a meccs elejétől sikerülne hozni. Külön öröm számomra, hogy mindkét újoncunk (Nagy Anikó és Fülöp Diána – a szerk.) góllal tudott hozzájárulni ehhez a sikerhez, amely már fordulók óta érett nekik” – nyilatkozta Üveges Katalin.

Labdarúgás – győzelem az idei utolsó hazai mérkőzésen
A Debreceni Egyetem futballistái a masszív középcsapatnak számító Soroksárral csaptak össze a 2020-as év utolsó hazai meccsén. A találkozó nagy küzdelmet hozott, a DEAC több ígéretes helyzetet is kidolgozott, végül Nikitscher Tamás 67. percben szerzett góljával 1-0-ra nyert.

Összeszedetten, jól futballoztunk, védekezésben végig koncentráltunk, s a meccs végén növelhettük volna előnyünket. Most sajnálhatjuk azokat a meccseket, amelyeket az utolsó percekben veszítettünk el” – fogalmazott Sándor Tamás, a DEAC vezetőedzője.