Nagy küzdelmeket hozott a hétvége

Rangadót nyert a Debreceni Egyetem férfi futsalcsapata a bajnokságban. A lányok Magyar Kupa-mérkőzése már nem sikerül ilyen jól, és kikapott a kosárlabda-, röplabda- és kézilabdacsapatunk is.

Kosárlabda – Pakson sem tört meg a rossz sorozat
Tizenhat pontos vereséget szenvedett a DEAC kosárlabdacsapata a 14. fordulójában Pakson. Az első negyedet még minimális előnnyel zárta Kovács Adrián együttese, ám ezt követően végig a hazaiak akarata érvényesült, akik 89-73-ra nyertek.

Fegyelmezetlenek voltunk és nem tartottuk be, amiket előzetesen elterveztünk. Huszonhárom pontot kaptunk gyorsindításból, és ötvenet a festékből, így esélyünk sem volt a győzelemre” – értékelt Kovács Adrián vezetőedző.

Röplabda – emelt fővel hagyhattuk el a pályát
A Debreceni Egyetem férfi röplabdázói a Vegyész elleni meccsel zárták az évet. Fodor Antal a találkozó előtt minimális célként azt tűzte ki, hogy legalább húsz pontot termeljünk szettenként, és ezt a feladatot sikerült is teljesíteni. A DEAC alaposan megizzasztotta az esélyesebb Kazincbarcikát, ám így is 3:0-s vendégsikerrel zárult a találkozó.

Három játékelem akadt, amivel legyűrtek minket a barcikaiak: hatékonyabban nyitottak, nyitásfogadásban pontosabbak voltak, emellett a háló melletti teljesítményük szintén meghatározónak bizonyult. Elégedett vagyok a fiúkkal, jó mérkőzést játszottak az első négybe igyekvő Vegyésszel. Annak is örülök, hogy több cserejátékos remekül szállt be a meccsbe, ami biztató a jövőre nézve” – nyilatkozta Fodor Antal, a DEAC szakvezetője.

Futsal – újabb lépés a felsőház felé
Mélyütésként érhette a DEAC játékosait az Aramis elleni rangadó kezdete, hiszen a Budaörsön rendezett NB I-es találkozón a hazaiak a 3. percben már két góllal vezettek. Összeszedték azonban magukat a mieink, és hatalmas küzdelemben 6-5-ös vendéggyőzelemmel zárult a mérkőzés.

A lányok a TFSE együttesét fogadták a Magyar Kupa negyeddöntő első mérkőzésén. A vendégek szereztek vezetést az 5. percben, majd nem sokkal később sikerült egyenlítenünk. A szünet után ismét betalált az ellenfél, és erre már nem tudtunk válaszolni, így a 2-1-es győzelmének köszönhetően a TFSE került közelebb a továbbjutáshoz, de ez a hátrány nem ledolgozhatatlan. A visszavágót januárban rendezik a fővárosban.

Kézilabda – megnehezítettek az NB I-es ellenfél dolgát
A Debreceni Egyetem NB I/B-s kézilabdacsapata 24 órán belül két mérkőzést játszott az élvonalbeli Eger ellen a Ligakupában. Az első találkozó nagy részében a hajdúságiak vezettek a DESOK-ban, ám a hajrát jobban bírták a vendégek, akik 30-28-ra nyertek. A másnapi, Egerben rendezett találkozón már inkább a hazaiak akarata érvényesült, végig kézben tartották a mérkőzést, amelyen 28-24-re győztek.