Nagy téttel bíró meccsek is lesznek hétvégén

Immár a döntőért játszanak a Debreceni Egyetem kosarasai, az út a Szolnokon keresztül vezet. Labdarúgóink és férfi futsalosaink Szombathelyre, kézilabdázóink Ózdra látogatnak. Női futsalosaink a döntő harmadik mérkőzésére készülnek. Rögbi- és floorballcsapatunk hazai környezetben lép pályára.

Kosárlabda – megkezdődik a párharc a döntőért
Fantasztikus eredményeket ért el az utóbbi napokban a Debreceni Egyetem kosárlabdacsapata, hiszen összesítésben 2-0-s hátrányban volt az NB I/A bajnokság negyeddöntőjében az Alba Fehérvárral szemben, ám megnyert zsinórban három mérkőzést, és ennek köszönhetően bejutott a legjobb négy közé. A DEAC játékosainak nem sok idejük marad a regenerálódásra, hiszen szombaton a Szolnoki Olajbányász ellen játszanak elődöntőt a Tiszaligetben. A párharc ezúttal is három nyert meccsig tart.

Labdarúgás – hosszú út előtt a csapat
Szerda délután magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott a DEAC labdarúgócsapata a Kaposvár felett az NB II-es bajnokságban, amely lassan a végéhez közeledik. Bár a hajdúságiak már búcsúztak a másodosztálytól, de a hátralévő meccseket szeretnék becsülettel végig küzdeni, ennek jele, hogy az elmúlt két találkozón négy ponttal gazdagodtak. Következik vasárnap 17 órakor a Haladás Szombathelyen.

Futsal – két fontos meccs
Négy nap alatt két nagyon nehéz mérkőzést játszik a Debreceni Egyetem férfi futsalcsapata az NB I felsőházában. Először pénteken 18.30-kor az éllovas Haladás otthonában lépnek pályára Elek Gergő tanítványai, majd hétfő este fél hétkor a másik bajnokesélyes MVFC Berettyóújfalut fogadják a DESOK-ban.

Ha minden igaz, a Haladásban meghatározó játékosok nem léphetnek pályára, ennek ellenére nagyon nehéz dolgunk lesz – szögezte le Dobi Attila. – Bravúrnak számítana, ha ponttal vagy pontokkal gazdagodnánk, de azt megígérhetem, hogy nem feltartott kézzel lépünk pályára. A szombathelyieknél minőségi futsalosok szerepelnek, emellett profi körülmények között dolgozhatnak, ezzel magyarázható, hogy kiemelkednek a mezőnyből az újfaluiakkal együtt. A veszprémiek ellen kellő agresszivitás jellemzett bennünket, hasonló mentalitásra lesz szükség holnap is. Jó lenne, ha megtartanánk aktuális pozíciónkat a felsőház végéig, hiszen ebben az esetben a bronzéremért zajló párharcban nálunk lenne a pályaelőny” – mutatott rá 24 éves kapusunk, akitől megtudtuk, hogy már csütörtökön útnak indultak Vas megyébe.

A lányok számára hatalmas a tét, hiszen a bajnoki címért zajlik a küzdelem a Tolna-Mözs ellen. A három nyert mérkőzésig tartó párharc állása 1-1. Szombaton 17 órakor a DESOK-ban rendezik a harmadik találkozót, amelyen Üveges Katalinék arra készülnek, hogy előnyt szerezzenek a döntőben.

Sokat meríthetünk a második találkozón aratott sikerből – mutatott rá Quirikó Vivien. – A Tolna otthonában több helyzetet dolgoztunk ki, igaz, a befejezéseknél picit pontosabbak lehettünk volna. Emellett védekezésben kellő határozottsággal tettük a dolgunkat. Azokra a játékelemekre kell építenünk szombaton, amik ültek az előző hétvégén. Az első találkozóra picit rágörcsöltünk, szerencsére a második összecsapáson a hozzáállás szempontjából is komoly változást tapasztaltunk. Ezt a mentalitást kell átmentenünk a következő ütközetekre. Eddig a finálé mindkét összecsapásán egy gól döntött, most is arra lehet számítani, hogy apróságok befolyásolhatják a végeredményt” – hangsúlyozta a csapat másodedzője.

Kézilabda – idegenben folytathatják a pontgyűjtést
Továbbra is remek formában vannak a DEAC kézilabdázói, akik zsinórban öt mérkőzést nyertek meg az elmúlt hetekben. Reméljük, ez a jó sorozat folytatódik, és a pénteken 19 órakor Ózdon rendezendő bajnoki találkozón újabb két ponttal gazdagodik a csapat.

Floorball – itthon lépnek parkettre
A Debreceni Egyetem floorballosai vasárnap délben az Ares HC együttesét fogadják. Az összecsapást 12 órától rendezik a Kecskeméti János Sportcsarnokban.

Rögbi – kivetítőn a meccs
A DEAC rögbicsapata vasárnap 15 órakor a Kecskemét együttesét látja vendégül az élvonalbeli bajnokságban. A találkozót a Böszörményi úti campus füves pályáján rendezik, és zárt kapus lesz, de a Teniszke kivetítőjén élőben lehet majd követni az eseményeket.