Hat bajnoki mérkőzés itthon

Hazai pályán fogadja soron következő ellenfelét a Debreceni Egyetem jégkorong-, labdarúgó- és női, illetve férfi futsalcsapata. A kosarasok és a női röplabdázók idei első bajnokijukra készülnek. A férfi röpisek Budapestre utaznak.

Jégkorong – újabb erdélyi csapat érkezik
Sűrű a programja a Debreceni Egyetem jégkorongcsapatának, hiszen kedden a Brassót fogadta (a találkozót hosszabbításban a vendégek nyerték 4-3-ra), pénteken pedig egy újabb erdélyi együttes, a Gyergyói Hoki Klub látogat a cívisvárosba. A gyergyószentmiklósi legénységnek ez lesz az idei első bajnoki megmérettetése és a mieinknek nagyon nehéz találkozóra kell számítani. Hétvégi vetélytársunk már korábban leszögezte, hogy a céljuk nem más, mint a döntőbe jutás az Erste Ligában. A pénteken 18.30-tól a Debreceni Jégcsarnokban rendezendő találkozón az egyetemisták soraiból hiányozni fog az egymeccses eltiltását töltő Hári Norbert, de Berta Ákos és Molnár Dávid szerepeltetése is bizonytalan.

Kosárlabda – kezdődik a bajnokság
Megkezdi a küzdelmeket férfi kosárlabdacsapatunk az NB I-es bajnokságban. Az első fordulóban a négyszeres bajnok Atomerőmű SE-t fogadja Kovács Adrián együttese. A mérkőzést 19.30-tól rendezik az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban.

A Paks mindig egy nagyon kellemetlen ellenfél, hiszen elég sajátos kosárlabda-filozófiával rendelkeznek, gyors és dinamikus játékot játszanak – kezdte Kovács Adrián vezetőedző. – Ahhoz, hogy sikeresek legyünk, nagyon fegyelmezetten kell végrehajtanunk azokat a dolgokat, amiket a héten begyakoroltunk, minőségi kosárlabdát kell játszanunk mind védekezésben, mind támadásban. Az ASE a felkészülés során bizonyította, hogy minden apró hibát képes megbüntetni, így nagyon oda kell figyelnünk a részletekre, a legfőbb célunk, hogy fegyelmezetten játszunk, és akkor jó esélyünk lehet a győzelemre” -zárta szavait a szakember.

Labdarúgás – a Békéscsabát fogadják
A DEAC labdarúgócsapata vasárnap 15 órakor a Békéscsabát látja vendégül a Nagyerdei Stadionban. A viharsarki együttes nagyon jól kezdte az NB II-es bajnokságot, egészen a 10. fordulóig veretlen maradt, ám legutóbb hazai pályán kikapott a Kazincbarcikától. Nehéz mérkőzésre számíthat a Debreceni Egyetem gárdája, ám nagyon fontos lenne a siker a kiesőzóna elkerülése miatt.

A Békéscsaba élcsapatnak számít, így fel kell kötnünk a gatyánkat. Az sem könnyíti meg a dolgunkat, hogy többen sérüléssel bajlódnak, ennek ellenére abból főzünk, amink van. Nagy szükségünk lenne a győzelemre, ezért mindent meg is fogunk tenni. A viharsarkiak védekezése stabil, emellett jó támadóik vannak, akikre figyelnünk kell” – nyilatkozta a DEAC csatára, Urbin Péter, aki korábban megfordult a lila-fehér együttesnél.

Röplabda – az első győzelemre készülnek
A MAFC-BME otthonában vendégszerepel férfi röplabdacsapatunk az Extraliga 3. fordulójában. A Budapesten 20 órától rendezendő találkozón Fodor Antal legénysége az első pontra hajt a bajnokságban.

Nagyon kevés idő telt el még a bajnoki rajt óta, így nehéz esélylatolgatásokba bocsátkozni – nyitotta a beszélgetést játékosunk, Hubicska Patrik. – Ellenfelünk kerete a nyáron eléggé átalakult, többek között három bolgár légiós is érkezett. A MAFC egyik húzóembere Csoma Krisztián, aki az előző szezonban a legtöbb pontot termelte az egész mezőnyben. Szerintem kiélezett küzdelemben dől majd el, hogy melyik gárda diadalmaskodik. Sajnos több játékos is sérüléssel bajlódik nálunk. Én sem biztos, hogy szerepelhetek, mivel fáj a vállam. Kedden voltam gyógytornásznál, aki nem ajánlotta, hogy pályára lépjek” – tudtuk meg a 25 esztendős röplabdázótól.

A Debreceni Egyetem női röplabdacsapata a Hercules SE elleni összecsapással nyitja az új szezont. Kuszkó Zsolt tanítványai nagyon várják a startot, hiszen legutóbb március elején játszhattak tétmeccset. A mérkőzést vasárnap 18 órától rendezik a DESOK-ban.

Futsal – két meccs itthon
A Debreceni Egyetem férfi futsalcsapata az Aramis ellen térhet vissza a győztes útra. Az NB I-es bajnoki pénteken 18.30-kor kezdődik a DESOK-ban. Faragó Lajos bízik a sikerben.

Rutinos játékosok alkotják az ellenfelünket, amelyet egy felkészült edző irányít, így nem lepett meg a rajtja – nyitotta a beszélgetést Faragó Lajos. – Az Aramisban meghatározó szerepet tölt be Harnisch Ákos, mellette Juhász Donát szórja a gólokat, egykori csapattársam, Sáhó Kristóf pedig nagy munkabírású futsalos. Bognár Bálint is fontos láncszem, ő többször ünnepelhetett bajnoki címet a Győrrel. Kiélezett összecsapásra számítok, amelyen szeretnénk itthon tartani a három pontot” – szögezte le a DEAC-hoz nyáron visszatérő Faragó.

A lányok is itthon küzdenek a pontokért: vasárnap 13 órakor a Szekszárdot fogadják a DESOK-ban.

“Sokan a következő ellenfelünket tartják a mezőny leggyengébb együttesének, de én nem írnám le a Szekszárdot – szögezte le Krascsenics Csilla. – Fiatal játékosok alkotják a vetélytársunkat, ebből kiindulva biztos, hogy nagy iramot fognak diktálni. A jelek szerint Horváth Vikire nem számíthatunk, ettől függetlenül itthon akarjuk tartani a három pontot.