Remekeltek a kosarasok és a női futsalosok

Idegenbeli győzelemmel folytatta remek sorozatát a Debreceni Egyetem kosárlabdacsapata. Rangadót nyertek női futsalosaink is, míg a labdarúgók és a röplabdázók kikaptak a hétvégi bajnokin.

Kosárlabda – a DEAC nyerte a fehérvári tűzpárbajt
Sorozatban hetedik győzelmét is megszerezte a Debreceni Egyetem kosárlabdacsapata az NB I A-csoportjában. A hatalmas dobópárbajt hozó Alba Fehérvár elleni rangadó végül 102-95-ös cívisvárosi sikert hozott, így a mieink a harmadik helyről várhatják az alapszakasz utolsó három fordulóját.

Jól felkészültünk és egy nagyon jó mérkőzést játszottunk egy igen erős csapat otthonában – kezdte Kovács Adrián vezetőedző. – Az első félidőben akadtak problémáink védekezésben, sok második esélyt hagytunk ellenfelünknek, és sok kosarat kaptunk a festékből. Félidőben rendeztük a sorokat, a védekezésünk a végére összeállt, és jó döntéseket hoztunk támadásban. Igazi csapatmunka volt, de a lényeg, hogy megcsináltuk. Gratulálok a srácoknak, ez egy nagyon nehéz mérkőzés volt, megyünk tovább” – összegzett a mester.

Labdarúgás – egy gól döntött Győrben
A Debreceni Egyetem labdarúgócsapata vasárnap délután a Győri ETO otthonában vendégszerepelt. AZ NB II-es találkozó 22. percében Priskin Tamás góljával szerezte meg a győzelmet a hazai alakulat.

Kiegyenlített első félidőben kaptunk egy elkerülhető gólt, amely után túl sokat áldoztunk az eredményességért. Sajnos a szünet után már nem tudtunk újítani, és a cserék sem tettek hozzá a csapat játékához” – mondta Sándor Tamás vezetőedző.

Futsal – magabiztos győzelem a rangadón
A DEAC női futsalosai az alapszakasz utolsó hazai meccsén az Astrát fogadták vasárnap este a DESOK-ban. Októberben az üllőiek 5-2-es győzelmet arattak a csarnokunkban, ám most esélyük sem volt a pontszerzésre, ugyanis a mieink 5-0-ra diadalmaskodtak. A DEAC a magabiztos sikerével őrzi első helyét a tabellán.

Hetek óta azt érzem, hogy egyre egységesebbé válik a csapat. Az Astra most nehezebb időszakot él át, ám ez minden gárdánál előfordul. Ez a győzelem nem csupán a pontok, hanem a gólkülönbség javítása miatt is fontos. Nagyon gratulálok a lányoknak, egyáltalán nem számítottunk ekkora különbségre. Bízunk benne, hogy a következő hetekben is ezt a formát tudjuk hozni” – összegzett Üveges Katalin játékos-edző.

Röplabda – vereséggel zártak
Utolsó mérkőzésére készült az Extraliga alapszakaszában a DEAC férfi röplabdacsapata. Fodor Antal tanítványai vasárnap Kecskeméten vendégszerepeltek, ahol 3:0 arányban vereséget szenvedtek. Következik a rájátszás, a mieink az alsóházban küzdenek majd a bennmaradásért.