Szép győzelmek születtek itthon

A Debreceni Egyetem jégkorong-, kosárlabda- és mindkét futsalcsapata hazai pályán győzött. A labdarúgók és a röpladázók pont nélkül maradtak.

Jégkorong – nagyszerű játék, emlékezetes győzelem
Október 2-án, három nappal a brassóiak vendégszereplése után újabb erdélyi csapat látogatott Debrecenbe: ezúttal a Gyergyói HK ellen léptek jégre a fekete-fehérek. A találkozón a remekül játszó DEAC 4-1-es győzelmet aratott. A találkozó után David Musial vezetőedző érthetően elégedetten nyilatkozott.

Röviden úgy tudnám összefoglalni a történteket, hogy sokat korcsolyáztunk, csapatként tudtunk játszani az egész mérkőzésen, bár csak három sorral rendelkeztünk. A győzelem fontos eleme volt, hogy egygólos hátrányban is tartani tudtuk a játékunkat, nem zavart meg minket a bekapott gól. Összességében jól teljesítettünk, betartottuk a taktikai tervet, úgy vélem, ez lehetett a kulcs a mai sikerhez” – értékelt David Musial.

Kosárlabda – parádés kezdés
Tizennégy pontos sikert aratott az első forduló rangadóján a Debreceni Egyetem kosárlabdacsapata. Az első negyedben megszerzett előny után szinte végig futottak az eredmény után a vendég paksiak, de a 15 hárompontost értékesítő Kovács-csapat végül megérdemelten győzött.

Gratulálok a csapatnak, nehéz mérkőzés volt – kezdte Kovács Adrián vezetőedző. – Az első félidőben sok hibát vétettünk, engedtük, hogy az ellenfél kihasználja az erősségeit. Amikor védekezésben agresszívabbá váltunk, sikerült nagyobb előny szereznünk. Csapatként működtünk, bár voltak hibáink, de a kommunikáció, az akaratunk rendben volt. Öröm, hogy újra nézők előtt tudtunk játszani.”

Labdarúgás – nem megy a csapatnak
A Debreceni Egyetem labdarúgócsapata a Békéscsabát látta vendégül vasárnap délután az NB II 11. fordulójában. A lila-fehérek szerezték meg a három pontot a 2-0-s győzelmüknek köszönhetően. A DEAC zsinórban negyedik alkalommal maradt alul a bajnokságban, ráadásul legközelebb a feljutásról ábrándozó Vasas lesz az ellenfél Angyalföldön.

A szezon leggyengébb játékát produkáltuk, voltak fellángolásaink, de nem nyújtottuk azt, amit egy kiesés elől menekülő csapatnak nyújtani kellene – fogalmazott Balogh Pál, a DEAC labdarúgócsapatának szakvezetője. – Párharcokban rendre alul maradtunk, a kapu előtti határozottság továbbra is hiányzik. Ma is voltak lehetőségeink, a tizenhatoson belülre kerültünk, de ott nem választottunk jó megoldásokat. A gólt akkor kaptuk, amikor az benne sem volt a játékban. Nekünk kellett menni ismét az eredmény után, és nem vagyunk annyira jó csapat, hogy ezt a pszichés terhet is elbírjuk.”

Röplabda – az első győzelem még várat magára
A Debreceni Egyetem férfi röplabdacsapata a MAFC otthonában folytatta a szereplését az Extraligában. Fodor Antal tanítványainak a fővárosban sem jött össze a diadal, 3:0-ra kikaptak, így három vereséggel nyitották a bajnokságot.

Futsal – kettős siker
A Debreceni Egyetem férfi futsalcsapata három sikertelenül megvívott bajnoki után az Aramist fogadta péntek este a DESOK-ban. A rossz sorozat ugyan megszakadt, a mienk 2-1-re nyertek, ám a DEAC egyik alapembere, Two súlyosan megsérült.

Az első játékrész ki-ki küzdelmet hozott. Az ellenfelünk távoli lövésekkel veszélyeztetett, emellett a védekezési hibáink miatt ziccereket vezethetett a kapunkra. A játékunkat ekkor kicsit sablonosnak éreztem. A szünet után többet birtokoltuk a labdát, és be tudtuk szorítani a vendégeket. Úgy gondolom, a második félidőben nyújtott teljesítményünk miatt megérdemelten nyertünk. Lélektani szempontból is szükség volt erre a győzelemre. Two egy pattanást érzett a combjában, ami sajnos szakadásra utalhat” – nyilatkozta Elek Gergő vezetőedző.

Női futsalosaink a Szekszárdot fogadták vasárnap délután, és 4-0-s diadaluknak köszönhetően megőrizték makulátlan mérlegüket.