Szépen csillog az ezüst is

A szakosztály történetének legnagyobb sikerét érte el a Debreceni Egyetem kosárlabdacsapata, amely a második helyen végzett a Magyar Kupában. Kéziseink a Hatvan otthonában, női röpiseink Salgótarjánban diadalmaskodtak. Női futsalosaink hátrányba kerültek a bajnoki döntőben, labdarúgóinknak továbbra sem megy idegenben, és férfi röpiseink is alulmaradtak Kecskeméten.

Kosárlabda – az ezüst is szépen csillog
Gyenge rajtját heroikus hajrával feledtette DEAC férfi kosárlabdacsapata a Zsíros Tibor K&H férfi Magyar Kupa döntőjében, de végül egy hajszállal, 67-64-re mégis alulmaradt a Falco Vulcano-Energia KC alakulatával szemben. Kovács Adrián legénységének nyakában szépen csillog az ezüstérem is, melynek megszerzése a Debreceni Egyetemi Atlétikai Club kosárlabda-szakosztályának eddigi legnagyobb sikere.

Mindenki láthatta, hogy nehezen kezdtünk, megremegtek a kezek a tét súlya alatt – kezdte Kovács Adrián. – A kidolgozott helyzeteink megvoltak, de ezeket alacsony százalékkal tudtuk értékesíteni. Érződött a döntős tapasztalat hiánya is, a szombathelyiek ebben a tekintetben nagyobb rutinnal rendelkeznek. A félidőben rendeztük a sorokat, és nagy harcra késztettük a Falcot. Ekkora előnyt a bajnoki címvédőnek nyilvánvalóan nem lehet adni, így a végső győzelem elmaradt. Mindent egybevéve örülnünk kell az ezüstéremnek – még ha ez most nem is egyszerű – azt gondolom, büszkévé tettük a szurkolóinkat, az egyetemet és a várost is” – zárta a DEAC vezetőedzője.

Futsal – hátrányban a csapat
A DEAC női futsalosai megkezdték a Tolna-Mözs elleni küzdelmeket az NB I-es bajnokság döntőjében. A párharc három nyert meccsig tart, és sajnos az első felvonás nem sikerült jól, a vendégek 2-1-es győzelmet arattak.

Nagyon szerencsétlenül alakult a végjáték. Nem gondolom, hogy igazságos lenne a végeredmény, de ilyen a sport. Sok hibát követtünk el ma, a helyzeteink is kimaradtak. Ettől sokkal többre lesz szükség a folytatásban” – összegzett Üveges Katalin játékos-edző.

Röplabda – egy sima, egy fordított
Női röplabdacsapatunk Salgótarjánban vendégszerepelt, ahol sima, 3:0-s győzelmet aratott az SBTC felett. A mieink két fordulóval a vége előtt továbbra is magabiztosan vezetik az NB II alsóházát.

Férfi röplabdázóink mérkőzése már nem sikerült ilyen jól. Fodor Antal legénysége 3:0-ra kikapott Kecskeméten az Extraliga kvalifikáló körében, ám már így is biztos, hogy a következő szezont is a legmagasabb osztályban kezdi.

Kézilabda – közel a dobogó
A Debreceni Egyetem kézilabdacsapata 32-29-re győzött a Hatvani KSZSE vendégeként az NB I/B 1. fordulójából elhalasztott mérkőzésén, és ezzel egy pontra megközelítette a harmadik helyen álló Pick Szeged U22-es csapatát.

Labdarúgás – egy korán kapott gól döntött
A DEAC labdarúgócsapata Csákváron vendégszerepelt, ahol végig kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, ám a hajdúságiak egy korán bekapott góllal 1-0-ra elveszítették a mérkőzést.

Végig jól futballoztunk, irányítottuk a játékot, s amit elterveztünk, azt többé-kevésbé meg is valósítottuk” – értékelt röviden Sándor Tamás vezetőedző.