Szomszédvári rangadó következik

Nyíregyházára látogat a DEAC-Tungsram kosárlabdacsapata a Tippmix Férfi NB I. A 14. fordulójában. A hétfőn 19 órától kezdődő szomszédvári rangadón Jorgosz Vovorasz együttese egy győzelemmel tovább építheti két mérkőzés óta tartó győzelmi szériáját, és megerősítheti pozícióját az élmezőnyben.

A listavezető Szombathely, és az előző forduló előtt még a harmadik helyen álló Kecskemét legyőzésével a Debreceni Egyetem gárdája szép karácsonyi ajándékkal kedveskedett szurkolóinak, hiszen sorozatban negyedik alkalommal is kiharcolta a Magyar Kupa részvételt. Mint ismert, a 2019-es bronzérmet -és egy elmaradt finálét -követően 2021-ben ezüstérmet szereztek Polyák Lászlóék, s a  következő nyolcasdöntőben is minden esélyük megvan, hogy megismételjék az elmúlt évek sikereit.

Nem sok ideje volt az ünneplésre a DEAC kosarasainak, hiszen az ünnepek alatt is rendkívül sűrű a menetrend, hétfőn már a bajnokság meglepetéscsapatának számító Nyíregyházával kell megmérkőzniük idegenben. Az újonc szabolcsiak csapnivalóan kezdték a szezont, első hat mérkőzésüket elvesztették, így sokáig úgy tűnt, hogy a kiesés ellen kell majd küzdeniük. A rossz sorozatot látva nem tétlenkedett a nyíregyházi vezetőség, Manuel Suarez személyében új centert igazoltak, melynek köszönhetően varázsütésre megváltozott a csapat játéka. A chilei válogatott magasember érkezését követően legutóbbi hét mérkőzésükből hatot megnyert a Blue Sharks, amivel a debreceniekhez hasonlóan sikerült kivívniuk a kupaindulást.

A Nyíregyháza szekerét elsősorban idegenlégiósai húzzák, közülük is kiemelkedik a Johnson-Brice duó, akik az egész bajnokságot tekintve az egyik leghatékonyabb hátvédpár, előbbi 24.7-es átlagával vezeti az NB I. pontdobóinak listáját, de utóbbi is húsz egység felett termel mérkőzésenként. A már említett Suarez mellett Pipirasz és Leday alkotja a külföldi kontingenst, míg a magyar magból Mokánszky, Kiss, Anda, Bazsó és Bus osztoznak a megmaradt perceken.

A két együttes az első fordulóban találkozott utoljára egymással, de a 79-65-ös debreceni győzelemből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, hiszen a DEAC-nál azóta Jorgosz Vovorasz vette át Milenko Topics helyét a vezetőedzői pozícióban, a játékoskeretben pedig Josh Hagins váltotta a héten hivatalosan is távozó Miha Lapornikot. Jó hír, hogy a cívisvárosiak hiányzóinak száma egyre csökken, hiszen legutóbb Kecskeméten, ha csak limitált játékidővel is, de már visszatért Tóth Ádám, így az aktív rotációból már csak Valerio-Bodon Vincent hiányzik.

Fontos információ a mérkőzéssel kapcsolatban, hogy a nyíregyháziak közleménye értelmében a találkozóra való belépés ingyenes, de vendég oldalról száz főben limitálták a szurkolók számát.