Újabb buszokkal bővült a DEAC flottája

Örömteli pillanatoknak lehettek szemtanúi, akik jelen voltak a Debreceni Egyetem főépülete előtt tartott ünnepélyes átadáson: a DEAC vezetői két Mercedes-Benz Reform-S Tourist típusú járművet vehettek át.

Hétfőn már beszámoltunk róla, hogy a Debreceni Egyetem sportklubja egy csodaszép, modern, 52 fős busszal gazdagodott, amivel a focicsapat el is utazott a mádi edzőtáborba. Ma pedig az Inter Traction Electrics Kft. debreceni autóbuszfejlesztő és gyártó üzeméből érkezett az a két vadonatúj Mercedes-Benz Reform-S Tourist, amely szintén a DEAC sportolóinak szállítását végzi majd. A legmagasabb környezetvédelmi irányelveknek megfelelő, dízel üzemű kisbuszok a sportklub arculatát tükröző megjelenéssel érkeztek az átadóra.

A Debrecenben készült gépjárműveket Lóczi Lászlóné Kovács Marianna, a DEAC ügyvezetője, a DEAC Kosárlabda Akadémia részéről Becsky István ügyvezető-sportigazgató és Nagy Norbert ügyvezető-gazdasági igazgató, valamint Fodor Antal a röplabdaszakosztály vezetője vette át Baranyai Ferenctől, az Inter Traction Electrics ügyvezető igazgatójától.

Lóczi Lászlóné Kovács Marianna és Becsky István is örömét fejezte ki, hogy két szuper járművel gazdagodott a klub. Baranyai Ferenc pedig arról beszélt, rendkívül büszkék arra, hogy egy debreceni sportklub fenntartható mobilitásához tudnak hozzájárulni. Bízik abban, hogy a DEAC tagjai és sportolói elégedettek lesznek az autóbuszokkal, és ők is büszkék lesznek a „saját nevelésű” gépjárművekre.

Az autóbuszok EURO VI-os – a jelenleg legmagasabb – környezetvédelmi irányelveknek megfelelő dízel üzemű motorokkal és 6 sebességes manuális váltóval rendelkeznek. Az Inter Traction Electrics Reform-S járműcsaládja Mercedes-Benz Sprinter alapokra épül, tervezése során pedig egyaránt nagy hangsúlyt kapott a közlekedésbiztonság, a fenntarthatóság és a funkcionális komfort megvalósítása. A kisbuszban 19 ülőhely áll az utasok rendelkezésére, valamint tempomattal, tolatásjelzővel, az utastérnél elektromos működtetésű tolóajtóval, utastéri LED-világítással, csomagpolcokkal, klímával, a DEAC arculatának megfelelő fekete-sárga színű ülésekkel, valamint italhűtővel van felszerelve.

Az esemény végén a buszokat a Debreceni Egyetem kancellárja, Bács Zoltán, valamint Lóczi Lászlóné Kovács Marianna és Becsky István is kipróbálhatta.

TOVÁBBI FOTÓK