Veretlen hétvége

A Debreceni Egyetem kézilabdacsapata döntetlent játszott Balassagyarmaton, az összes többi együttesünk győztesen hagyta el a pályát hétvégén. Hokisaink a MAC, labdarúgóink a Szolnok, floorballosaink az Ares, míg női futsalosaink a Szekszárd ellen diadalmaskodtak.

Jégkorong – negyedik hely az alapszakaszban
Lejátszotta utolsó mérkőzését az Erste Liga alapszakaszában a DEAC jégkorongcsapata. A MAC HKB Újbuda elleni meccs előtt már tudni lehetett, hogy ha a mieink győznek, már biztosan a negyedik helyen végeznek, ami pályaelőnyt jelent a rájátszás első körében. Éppen ezért nagyon fontos találkozó volt, amelyen a fekete-fehérek remek játékkal 4-2-es győzelmet arattak, így elérték a célt.

Ez egy nagyon fontos győzelem volt számunkra – kezdte David Musial vezetőedző. – Sikerült megszereznünk 4. helyet és így itthon kezdhetjük a rájátszást. Nagyon jól ment ma a játék, a srácok koncentráltan hokiztak, meg tudták valósítani, amit megbeszéltünk. Ma öt hátvéddel játszottunk, ami nagyon nehéz amúgy is, de egy ilyen erős ellenfél ellen még inkább. Összességében nagyon örülök a három pontnak és annak, hogy a negyedik helyen tudjuk kezdeni a play offot” – zárta a szakvezető.

Labdarúgás – bravúros győzelem
Vasárnap a sereghajtó DEAC a kitűnő formában lévő Szolnok együttesét fogadta a Dóczy utcai Sportcampuson. Ellenfelünk október 25. óta nem szenvedett vereséget az NB II-ben. Szerencsére ebbe a kiváló szériába belerondított Sándor Tamás legénysége, és remek teljesítménnyel 2-0-s győzelmet aratott.

A srácoknak jár a gratuláció – mondta a lefújás után Sándor Tamás vezetőedző. – Az előző fordulókban nehéz helyzetben voltunk a sérültek miatt, akik nem tudták vállalni a meccset. A megmaradt labdarúgókból kellett egy ütőképes csapatot összerakni. A mérkőzést megelőzően az ötvédős rendszer mellett maradtunk a két szélen támadó szellemű labdarúgókkal, akik az előrejátékban kulcsszerepet vállaltak. Véleményem szerint ez be is jött. Mondtam a srácoknak, hogy ha minden mérkőzést közel így hoznánk le, akkor nem a tabella utolsó helyét foglalnánk el. Óriási gratuláció és elismerés nekik, mert az első perctől betartottuk a megbeszélteket és ennek megfelelően fociztunk” – mondta Sándor Tamás.

Kézilabda – egy pont Balassagyarmatról
A Balassagyarmati Kábel SE otthonában vendégszerepelt a DEAC a kézilabda NB I/B 13. fordulójában. A bajnoki találkozó visszavágó is volt egyben, hiszen két héten belül másodjára csapott össze egymással a két gárda. A DESOK-ban nagy küzdelemben háromgólos győzelmet arattunk, és ezúttal is végig nagyon szoros volt a találkozó. Az utolsó 30 másodpercben 29-29 volt az állás, és mi támadhattunk, de nem sikerült betalálni a kapuba, így egy ponttal tértünk haza.

Floorball – döcögősen indult
Hosszú kihagyást követően lépett pályára a Debreceni Egyetem floorballcsapata a bajnokságba. A mieink Érden vendégszerepeltek, és a mérkőzést a hazaiak kezdték jobban, 3-1-re is vezettek, majd a DEAC játékosai összekapták magukat, fordítottak és végül 10-6-ra nyertek.

Futsal – kiszakadt a gólzsák
A meccs előtt a tabella második helyen álló DEAC női futsalosai a sereghajtó Szekszárdot fogadták a DESOK-ban szombaton. Sokan erre a találkozóra az “országos egyes” jelzőt akasztották, és szerencsére nem borult a papírforma: kiütéses, 5-0 győzelmet arattak a debreceni lányok.

Biztató előjelekkel vártuk a mérkőzést, ugyanis hosszú idő után először teljes kerettel szerepelhettünk. A héten minőségi munkát végeztünk, az edzések remek hangulatban zajlottak, ezek szintén bizakodásra adtak okot. Ettől függetlenül fegyelmezettséget és maximális koncentrációt kértünk a lányoktól, ugyanis nem győzzük hangsúlyozni, hogy az idei bajnokság rengeteg meglepetést tartogat. Úgy gondolom, az elejétől domináltunk, amiket elterveztünk, azt megvalósítottuk. A labdatartásban és a pontrúgás-variációkban egyre hatékonyabbakká válunk, új elemeket tudunk alkalmazni. Örömet okoz, hogy a játékosok előszeretettel alkalmazzák a tanultakat, amiből rendszeresen gólok is születnek. A helyzetkihasználásunkon még mindig sokat kell javítanunk, de a szombati játékunkkal és a végeredménnyel elégedettek lehetünk” – összegzett Üveges Katalin.