Folytatódott az esport bajnokság

Hétfőn lezárult a K&H Magyar Nemzeti Esport Bajnokság harmadik fordulója, és izgalmas küzdelmekből ezúttal sem volt hiány. A DEAC-Hackers játékosa, Uri „Yubel” Zsolt 12 pontot szerzett, és a negyedik helyen áll a Top 8-as listán.

Április 6-án elérkeztünk a K&H MNEB HS versenysorozat feléhez. Uri „Yubel” Zsolt – aki megnyerte az előző fordulót – ezúttal egy teljes Highlander lineuppal készült, Warrior, Mage, Rogue és Hunter classokal várta az ellenfeleit.

Az első, Kulshedra elleni összecsapás egy elhibázott trade és egy korai 18/18-as Edwin VanCleef miatt 2-0-ás előnyt generált számomra – kezdte beszámolóját Uri „Yubel” Zsolt. – Ezt követően azonban csakis a harmadik, utolsó alkalommal tudtam megszerezni a párbajunkat lezáró győzelmet, így 3-2-vel zártunk. Másodjára egy 0-1-es hátrányból sikerült 2-1-re fordítani, majd szinte a lehetetlennel azonos eséllyel harmadszor is diadalt arattam a Georgo Dragon Huntere ellen. Az állás ez esetben 3-1-re végződött. A harmadik fordulóban VeeV Quest Druidájának először nem sikerült megállítania a Hunterem folyamatos ostromát, azonban a játék mérlege ezt követően az ő oldalára fordult, s zsinórban vitte be mindegyik paklijával a 30 sebzést a Magem portréjába. Ezzel el is úszott a másnapi döntő lehetősége, de ez minden kupa minden meccsén jelen van. A negyedik ellenfelem a forduló kezdete utáni fél órával nem jelent meg, így a szervezők a szabályok alapján nekem ítélték a győzelmet. A hétfői folytatásban kissé könnyelműen kezdtem neki a párbajnak, s ennek eredményeként elveszítettem az első összecsapást ShinSooRa Warlockja ellen, azonban ezt követően teljes odafigyeléssel előbb a Galakrond Warriorját, majd kétszer a Highlander Mage-ét is legyőztem. Az utolsó ellenfelem – milyen a sors – TooLateToDie lett, akivel a második fordulóban az elődöntőt játszottam. Az első győzelmem után ezúttal vereséggel fejeztem be a harmadik fordulót. Összességében viszont úgy érzem, mindig a jó lépést, döntést hoztam a párbajok során, s tapasztalatként tekintek a 4-2-es végeredménnyel járó 12 pontra, amivel a negyedik helyen állok a Top 8-as listán. A játékban most következő zűrzavaros egy hónapot a számtalan új lap, új mechanika, az új class, a Demon Hunter megismerésére fordítom majd, hogy a következő alkalomra is a négy lehető legjobban teljesítő paklimmal indulhassak” – fogalmazott Uri Zsolt.

A DEAC-Hackers középvezetője, Jánócsik „Amida” Csaba – aki az előző fordulóban a döntőig menetelt – egyéb elfoglaltsága miatt ezúttal nem tudott részt venni a bajnokságon, de Lukács „Kisluxi” Csaba igen, ő végül 2-4-es eredménnyel zárt.

A selejtezők felénél járunk, tehát további nagy csaták várnak játékosainkra.