A kiegyensúlyozott teljesítmény hiányzott

Varga Gergő, a DEAC floorballosainak csapatkapitánya értékelte a mögöttünk hagyott szezont.

Az ötödik helyen végzett a férfi floorball OB I-ben a Debreceni Egyetem alakulata. A fekete-fehérek eredeti célja a a legjobb négy közé kerülés volt, ez azonban nem jött össze, ennek miértjéről is beszélt játékosunk, a kapitány Varga Gergő.

– Beszélj a szezon előtti célkitűzésről, és ennek fényében miként értékeled a teljesítményeteket?

– Szerettünk volna az első négy csapat közé bekerülni. Ugyebár van egy nemzetközi bajnokság, a 3 Nations Floorball League, ahol három magyar együttes is szerepel, osztrák és szlovén klubok mellett. Ez a három csapat – az SZPK Komárom, a Phoenix Fireball és a Dunai Krokodilok SE – automatikusan bekerülnek a magyarországi rájátszásba, és egy jut be az OB I-ből, tehát a bajnokcsapat. Azaz a legjobb négy mezőnyének eléréséhez meg kellett volna nyernünk az alapszakaszt. Másodikok lettünk, ám még így is bekerülhettünk volna, ha a play offban legyőzzük az említett három egyikét, a Dunai Krokodilokat. Sajnos, ez a bravúr nem sikerült, bármennyire is felkészültünk, ők magasabb színvonalú bajnokságban edződtek. Végül ötödik helyen zártuk a pontvadászatot.

– Mennyire csalódás ez számotokra, vagy azért ez benne volt a pakliban?

– Ugyan benne volt a pakliban ez a helyezés, de akár meg is nyerhettük volna az alapszakaszt. Van egy hozzánk hasonló játékerőt képviselő gárda a mezőnyben, a Phoenix FSE Wizards, és most ők jártak sikerrel.

– Miket emelnél ki az idény pozitívumaként, illetve negatívumaként?

– Sok jó meccset játszottunk, de akadtak gyengébb mérkőzéseink is, amelyeken nem tudtunk megfelelő teljesítményt nyújtani. Csapatkapitányként számomra az a legfájóbb pont, hogy hullámzó volt az egész éves játékunk. Abban kell tehát fejlődnünk a jövőben, hogy azt a teljesítményt, amire képesek vagyunk, egyenletes szinten tartsuk az egész szezon során. Ha kiegyensúlyozottak leszünk, sokkal jobb eredményt érhetünk el.

– Ezen túl miben kell még jobbnak lennetek a kimagaslóbb szerepléshez?

– A játékosoknak egyénileg is képezniük kell magukat, nem csak az edzéseken, a tréningek mellett is. Amatőr szintről beszélünk, a profiknak ugyan kötelező az edzéseken túl konditerembe járniuk, de nálunk nyilván a “kötelező” szó nem létezik. Ennek ellenére sokan vannak a csapatban, akik a heti három gyakorlás mellett elég sok munkát belefektetnek a fizikális fejlődésükbe. Ha mindenki így tesz majd, még jobbak leszünk. Természetesen a három, külföldi ligában játszó együttes taktikailag és más téren is sokkal erősebb nálunk. Ezt a hátrányt csak akkor tudjuk ledolgozni, ha mi is eljutunk abba a ligába, mert valahol ez is célunk, ám ehhez nagyon sokat kell még dolgoznunk, illetve az utánpótlásból minél hamarabb fel kell hoznunk olyan fiatalokat, akik lelkesedésükkel lendületet adnak a DEAC-nak.

– A következő szezon célkitűzéseiről mit lehet tudni jelen pillanatban?

– Még most ért véget a bajnokság, egyelőre nem fogalmaztunk még meg újabb célokat, mert nem látjuk a keret összetételét. Minden bajnokság kezdete előtt szeretnénk a négyes rájátszásba bekerülni, de nem tudom, milyen lesz a csapatunk ősszel: kik érkeznek, kik távoznak. Van egy finn játékosunk, Sauli Heikkilä, aki az elmúlt szezonban nagyon sokat hozzátett a játékunkhoz, noha így sem sikerült a négybe bekerülnünk. Ő sajnos nem lesz a következő idényben, mert tanulmányai után hazautazik, pedig az ő teljesítménye extra volt. Tehát a reális célt még nem tudom megfogalmazni.

– Mennyi pihenőtök lesz a nyáron?

– Most még edzünk, ezek játékos tréningek és főként a jókedvről szólnak. Ezek az edzések június közepén befejeződnek, és augusztusban kezdjük el a felkészülést. Általában Tiszafüredre szoktunk elutazni, ott edzőtáborozunk, és tartunk egyben csapatépítő tréningeket. Ezt követően visszaköltözünk a Kecskemét János Sportcsarnokba, és szeptember közepén indul a bajnokság.