A vendégek nyerték az első meccset

A négy szerzett gól nem volt elég a DEAC győzelméhez, az ARES HC ’94 diadalmaskodott Debrecenben.

Az ötödik helyért játszottak a hétvégén floorballosaink az OB I rájátszásában, a párharc odavágóját a debreceni Kecskeméti János Sportcsarnokban rendezték az ARES HC ’94 ellen.

Az első harmadban háromszor is vezetést szerzett a vendég gárda, ám mindháromszor egyenlített a Debreceni Egyetem: Tarsoly Ádám, Ellerbrock Norman és Praznovszky Pál volt eredményes hazai részről.

A következő játékrészben már nem ment ilyen jól a DEAC-nak, ellenben Fodor és Illés révén kétgólos vezetésre tettek szert a vendégek.

Az utolsó etapban tovább nyílt az olló, Fodor Dávid büntetőjével már 3-6 volt az eredmény, s bár Varga János szépített, Molnár Dominik beállította 4-7-es végeredményt.

– Hiába dolgozunk ki helyzeteket, ha ezeket nem tudjuk értékesíteni. Az ellenfél jól használta ki a hibáinkat, több gólt is kaptunk úgy, hogy az ARES térfelén vesztettünk labdát és lekontráztak minket. A visszavágóig tudjuk, hogy mit kell javítsunk, kíváncsi vagyok, hogy meg tudjuk-e majd ezeket valósítani – nyilatkozta Lánczi András vezetőedző.

Férfi floorball OB I, rájátszás az 5. helyért

DEAC–ARES HC ’94 4–7 (3–3, 0–2, 1–2)

Gól: Tarsoly, Ellerbrock, Praznovszky, Varga, illetve Illés (2), Dávid (2) Fodor (2), Molnár

Jegyzőkönyv