AZ SZPK KOMÁROM ELLEN INDUL A FLOORBALLOSOK JUBILEUMI SZEZONJA

Szombaton a DEAC OB I-es floorballcsapata számára is kezdetét veszi a bajnoki küzdelemsorozat. A Debreceni Egyetem legénysége 14 órától a komáromiakat fogadja a DESOK-ban. Az előző szezonban elődöntős cívis gárda célja idén az előrelépés, azaz a bajnoki dobogó elérése.

Jelentős reformokkal indul az új idény. Az előző évad dobogósai mentesülnek a hazai alapszakaszban való részvétel alól, ők egy nemzetközi ligában mérkőznek meg, és a rájátszásra csatlakoznak vissza. Az így megüresedett helyeket a másodosztály csapatival töltötték fel, így 9 alakulattal indul az alapszakasz. A páratlan számú csapatok miatt egy legénység mindig szabadnapos – az első játéknapon épp a DEAC volt az, ezért az egyetemisták számára a második forduló jelenti a bemutatkozást.

Ami a keretet illeti, az érkezők és a távozók „oldalán” is vannak nevek. Jelentős erősítés, hogy Hoffmann Tamás és Praznovszky Pál csatlakozott a cívisvárosiakhoz. Mindketten fiatal, agilis játékosok, akik akár a holtpontokon is át tudják lendíteni a srácokat. Nem tagja már a keretnek a Hojcska-testvérpár, valamint Balogh János sem. Örömteli ugyanakkor, hogy több fiatal is kopogtat a csapat ajtaján, adott esetben akár ők is bevethetőek lesznek.  A csapat idén is több szállal kötődik a Debreceni Egyetemhez, hiszen a 22 benevezett játékosból kilencen jelenleg is a DE hallgatói, öten már megszerezték a diplomájukat is, ketten pedig itt tervezik a továbbtanulásukat.
Ami a szombati, szezonnyitó találkozót illeti, az OB II. aranyérmese látogat a DESOK-ba. A komáromi gárda az SZPK második csapatának számít, ez a kereten is látszik: néhány rutinos játékos mellett számos feltörekvő fiatal kergeti itt a lyukacsos labdát. A debreceni védőknek külön érdemes lesz figyelni Zsámboki Dánielre, aki bárhonnan képes a gólszerzésre. A két csapat eddig 8 alkalommal „találkozott” egymással, amikor még a DEAC is a második vonal tagja volt. Ez az eredményeken is meglátszik: 3 debreceni győzelem mellett 5 alkalommal a komáromiak örülhettek a két pontnak, a gólarány jobban a vendégek felé billen: 54:36 a javukra. Debrecenben legutóbb 2017. november 25-én játszottak a csapatok, akkor fölényes, 11:4-es DEAC-siker született.

A szombati szezonrajt és a teljes évad elé egyaránt bizakodóan tekintenek a DEAC játékosai. A csapatkapitány, Varga Gergő szerint Hoffmann Tamással sokat erősödött a keret. – Nagyon fontos játékosa lesz a csapatnak. Döntő pillanat specialista: nem hatgólos vezetésnél lő még hármat, hanem döntetlennél lő egyet a végén. Ez nagyon fontos nekünk. Vannak jó kapusaink, és a bravúros tavalyi keret nagy részére is számíthatunk. Kimondottan bizakodó vagyok – mondta a “cséká”.

Az előző szezon legjobbjának megválasztott Héjja Gábor a szezonrajton egy hajtós, látványos és szoros mérkőzést vár. – Két évvel ezelőtt az OB II-ben jó meccseket vívtunk egymás ellen, remélem most is így lesz, DEAC győzelemmel. Nem lesz egyszerű, úgyhogy mindent be kell adni – így a hálóőr.
A találkozóról a komáromiak csapatkapitánya, Pete József is nyilatkozott a deacfloorball.hu-nak. – Várjuk a mérkőzést, amire ugyanúgy készülünk, mint eddig. Természetesen a célunk a győzelem, de tudjuk, hogy nehéz meccsre számíthatunk, hiszen a DEAC-nál nagyon sok jó képességű játékos játszik – jelezte az ellenfél egyik legjobbja.
Izgalmasnak ígérkező mérkőzésre van tehát kilátás szombaton kora délután a DESOK Sportcsarnokban, amelyen a szervezők ezúttal is igyekeznek kitenni magukért. A kezdőütést Papp László, Debrecen polgármestere végzi majd el, a szünetekben pedig játszani is lesz lehetőségük a vállalkozó kedvű szurkolóknak.

Az OB I-es floorballmérkőzéseket a DEAC századik, jubileumi évében, a 2019/2020-as szezonban is díjtalanul tekinthetik meg a sportbarátok.

Salming Férfi OBI, 2. forduló:
Debreceni EAC – SZPK Komárom
2019. szeptember 21., (szombat), 14:00
DESOK Sportcsarnok
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/901786730207532/

LA.