FÉLTÁVHOZ ÉRKEZIK A SALMING FÉRFI OB l

Az alapszakasz feléhez érkezik a DEAC férfi floorball csapata: az első kör utolsó fellépése Dunaújvárosban vár Varga Tibor legénységére.

Jó formában várja a találkozót a Debreceni Egyetem csapata: eddig valamennyi mérkőzését sikerrel abszolválta a fekete-fehér csapata, amellyel a tabella első helyét foglalják el Nyisztor Szabolcsék. A legutóbbi mérkőzésen a jó játékkal sem maradtak adósak az egyetemisták és okkal remélhetjük, hogy ez ezúttal sem lesz másképpen. Ettől függetlenül hiányzók ezúttal is lesznek: előzetesen Szabó Bence, Hoffmann Tamás, Radványi Balázs, Pál Lóránt, Okos Csanád, Tarsoly Ádám és Füzesi Csaba sem tud pályára lépni. Ott lesz viszont két gólfelelős Varga Gergő és Nyisztor Szabolcs is, a kapuban dr. Héjja Gábor és Dorogi Kristóf adhat stabilitást, a védelemben pedig ezúttal is lehet számítani Balogh Richárdra, Lippai Péterre vagy Praznovszky Pálra is.

A hazaiak eddig elég kétarcú teljesítményt tettek le az asztalra: mindenképpen kiemelendő, hogy felsőházi csapatok ellen is raboltak pontokat, ugyanakkor a mögüttük álló két csapatot nem tudták legyőzni. Hiányoznak is ezek a pontok, ha ezek is a tarsolyban lennének, akkor már rájátszást érő helyen lennének Kovács Balázsék. Ami viszont még kiolvasható: a harmadik legkevesebb gólt kapták, amely jól záró védelmet jelent. Ráadásul a felsőházi csapatok ellen is jól megy a Fejér megyeieknek, szóval mindenképpen komolyan kell venni a csatát a DEAC-os játékosoknak.

Az élvonalba most visszakerült újvárosi csapat régi ismerőse a debreceni palánklabdásoknak: ez lesz a két garda 10. párharca. Az örökmérleg a debreceniek fölényét mutatja: hat DEAC siker mellett két döntetlent és egy újvárosi sikert jegyezhettünk fel. A gólarány 65:37 a debreceniek javára. Pályán legutóbb 2018. Áprilisában találkoztak a felek, akkor szintén az újvárosi csarnokban játszottak a csapatok és 8:3-as debreceni siker született.

Játszott már a dunaújvárosiak ellen Praznovszky Pál, de az élvonalban most találkozik elsőként velük az ifjú DEAC-os védő. Jóiramú mérkőzésre számítok. Tabellán elfoglalt helyezés alapján kötelező a győzelem számunkra, de nem papíron hanem a pályán kell jobbnak lennünk. Szerintem ha az előző meccsen mutatott jó, magabiztos játékot tudjok hozni, akkor két ponttal térhetünk majd haza. ” A hazaiak részéről Kiss Tibor vezette fel röviden, de magabiztosan a mostani találkozót. „Nagyon sokatmondó a 7-0-0-ás mérleg, ezért bátran ki merem jelenteni, hogy az eddigi legkeményebb mérkőzés vár ránk idehaza! Idén viszont mindig szereztünk pontot a Campus Arénában, a DEAC ellen sem érjük be ennél kevesebbel.”

A találkozóra az újvárosiak otthonában kerül sor, de ezúttal is biztosít élő közvetítést a DEAC Floorball szakosztálya mindazoknak, akik szeretnének bekapcsolódni a mérkőzésbe. Ez a találkozó lesz a debreceniek idei utolsó bajnoki szereplése, amennyiben sikerül újabb pontokat szerezniük Varga Gergőéknek, akkor biztosan az élen tölthetik a karácsonyt a cívisvárosiak!

Salming OB I, 9. forduló:
Dunaújvárosi Egyetem-RFT – Debreceni EAC
2019. december 1. (vasárnap), 16:00
Dunaújváros, Campus Aréna