LEGYŐZTÜK AZ ORIGO MOHICANS CSAPATÁT

Szombaton ismét feladat várta a Debreceni Egyetem floorballosaira: a listavezető cívisvárosiak a tabellán nyolcadik helyet elfoglaló Origo Mohicans otthonába látogattak.

A mérkőzést ezúttal sem tudta teljes összeállításabn kezdeni Varga Tibor gárdája, de így is két védőpár és három támadótrió vágott neki a találkozónak, a ketrec előtt ezúttal Dorogi Kristóf kezdett. Az első debreceni kapuralövést követően máris gólnak örülhetett az egyetemista csapat: Varga Gergő távoli lökete talált utat a kapuba. Gyorsan válaszolt a hazai csapat Kiss Donát révén, egyenlő állással folytatták a csapatok a mérkőzést. Sokáig nem is változott az eredmény állása, bár enyhe mezőnyfölényben floorballozott a debreceni csapat. A játékrész derekán Burai Péter lövése landolt a hazai kapuban, ismét előnybe került a DEAC. Emberelőnyben is támadhatott a vendég hajdúsági gárda, ám a lehetőséggel nem sikerült élni. Egyenlő létszámnál viszont Hoffmann Tamás villant (szintén elismerést érdemel Fábián Donát tűpontos átadása), kétgólos előnnyel mehetett pihenni a debreceni csapat (1:3).

A második játékrészt a hazaiak nyitották góllal: Tokics Titán révén tapadtak a hazaiak. A továbbiakban is az első harmadhoz hasonló játékot láthattak a nézők: az Origo zárt védekezéssel igyekezett megakasztani a debreceni támadásokat, a hazaiak főleg kontrákkal, a vendégek átlövésekkel próbáltak komolyabb zavart kelteni. Egy-egy gyors kiállítás mindkét oldalon, majd egy debreceni átlövés: Balogh Rivhárd volt ezúttal eredményes (2:4). A mérkőzés felénél ismét egyre olvadt az előny, Pintér Attila góljával zárkózott az Origo (3:4). A kétgólos DEAC-előnyt Nyisztor Szabolcs állította vissza: Balogh Richárd passzát értékesítette a debreceniek 10-ese. Öt perccel a fordulás előtt ismét Tokics Titán góljával zárkózott az Origo, igazán kellemetlen perceket szerezve a debrecenieknek. A szünetig még egy emberhátrányt is kibekkeltek az egyetemisták, majd jöhetett a szünet.

A záró húsz percre változtattak a csapatok: a hazaiak feljebb tolták védelmüket, letámadásokkal is igyekeztek zavart kelteni, míg a DEAC kevesebb játékost forgatva állt bele a harmadik harmadba. Mindkét oldalon sokat dolgoztak a kapusok azért, hogy érintetlen maradjon a hálójuk. A hosszabb gólcsendet a hazaiak törték meg: Kiss Donát csapott le egy labdára és ziccerben nem hibázott: kiegyenlített az Origo (5:5). A kapott gól felrázta a debrecenieket, Fábián Dániel gyorsan visszaszerezte a vezetést a cívisvárosiaknak. A hazaiak időt is kértek, igyekeztek fokozni a tempót, de sajnos ez egy kisebb sérülésbe torkollott: Fábián Dániel szemöldöke szakadt fel. Ekkor még nem, egy szabálytalan ütést követően viszont ismét megkapta az esélyt a DEAC arra, hogy emberelőnyben támadjon. A vendégek beszorították az Origot és végül ismét Burai Péter átlövése kellett a gólhoz (5:7). A DEAC igyekezett az órát is pörgetni, az Origo pedig nyomást gyakorolni: büntetőt lőhetett a hazai csapat, amelyet Görög Tamás értékesített (6:7). Nem maradt sokáig egygólos a különbség: Hoffmann Tamás indult meg, őt is csak büntetőt érően tudták hatástalanítani a hazai védők. A lehetőséget Varga Gergő használta ki magabiztosan, visszaállítva a kétgólos különbséget. A vége előtt hét másodperccel Lippai Péter lőtte a slusszpoént, kialakítva ezzel a 9:6-os DEAC-győzelmet.

A vártnál nehezebben, de főként a mérkőzés utolsó tíz percében nyújtott játékának köszönhetően megérdemelten hozta el a két pontot Vácrátótról a DEAC csapata. Dicséret illete mindenképpen Dorogi Kristóf, Burai Péter és Lippai Péter produkcióját. Ami viszont fejtörést okoz: egy meccsen belül többször is hullámzó a DEAC játéka, az adott hibák kiküszöbölésére még nagyobb figyelmet kell fordítani a debreceni csapatnak. Ugyanakkor győzelmének köszönhetően őrzi listavezető helyét Varga Tibor csapata.

Salming Férfi OB I, 7. forduló:

Origo Mohicans – Debreceni EAC 6:9 (0:3, 3:2, 2:4)
Vácrátót, 20 néző
Vezette: Ágoston Dávid, Ágoston Zsolt

DEAC pontszerzők: Varga Gergő (2+2), Burai Péter (2+0), Nyisztor Szabolcs (1+1), Balogh Richárd (1+1), Fábián Dániel (1+0), Hoffmann Tamás (1+0), Lippai Péter (1+0), Fábián Donát (0+1)