NEM SOK HIÁNYZOTT A FELTÁMADÁSHOZ

Hosszú időt követően lépett pályára hazai körülmények között a DEAC floorball csapata: a debreceni alakulat majdnem két hónapnyi várakozást követően léphetett ismét pályára a Böszörményi úti sportcsarnokban. Az ellenfél az utóbbi mérkőzéseken jó formát mutató Phoenix Wizards volt, így minden adott volt egy jó mérkőzéshez.

Egyik oldalon se a legerősebb keret állt rendelkezésre: hazai és vendégoldalon is csak két sor plusz egy csere jelentette a variációs lehetőségeket. A debreceni kapuban ezúttal Dorogi Kristóf kapott lehetőséget, előtte pedig az említett két sornyi játékos igyekezett a lehető legjobban dolgozni. A varázslók a mérkőzés előtti nyilatkozatukhoz híven harapósan és góllal indítottak: Mátó Zsombor szomorította a közönséget. A folytatásban is volt munkája mindkét hálóőrnek, de a tizedik percben a vendégek kapusa is kapitulálni kényszerült: Nyisztor Szabolcs gólja egyben azt is jelentette, hogy megszületett a 100. DEAC-os bajnoki találat a 2019/2020-as évadban (1:1). Adódtak lehetőségek a folytatásban is: a DEAC kapuvasig, a Wizards viszont gólig jutott (1:2). A 18. percben két védelmi megingást is könyörtelenül kihasználtak a fővárosiak, háromgólos előnyt kiépítve így maguknak a szünetig (1:4).

A második felvonásra felszívta magát a hazai csapat: Hoffmann Tamás villámgyorsan kihasznált egy emberelőnyt, majd Okos Csanád is megzörgette a hálót: úgy tűnt, hogy jó vágányra került az egyetemista csapat (3:4). A fontos következő találatot mégis a vendégek jegyezték: Turza András juttatta ismét kétgólos előnyhöz az övéit. A következő percek ismét a vendégek kontráiról szóltak: Bacsa Domán és Tura András is betalált gyors lefordulásokból, már négy volt közte (3:7). A hazai csatárok ismét erőt vettek magukon és megint közelebb zárkózott a DEAC: Hoffmann Tamás lőtt nagy gólt, majd Tarsoly Ádám is eredményes volt (5:7). Megint fontos momentumban jött egy védelmi hiba: Kelemen Krisztián már egyedül roboghatott a debreceni kapu felé és kis szerencsével gólt szerzett a varázslók támadója. A debreceni kapuba érkezett dr. Héjja Gábor, de a vendégek nem álltak le: Pap Zoltán Kálmán duplája mellett Hegedűs Dániel is betalált. A debrecenieknek egyetlen gyógyírre Nyisztor Szabolcs találata volt, de így is jelentős differencia alakult ki a második szünetre (6:12).

A záró húsz percre ismét felszívta magát a hazai csapat és egy vészforgatókönyvvel folytatta a mérkőzést a fekete-fehér dresszes csapat. Úgy tűnt, hogy a változások sikeresek lesznek: Varga Gergő, Okos Csanád, majd Hoffmann Tamás találataival ismét közelebb lépett ellenfeléhez a debreceni legénység (9:12). A vendégek időt kértek, rendezték soraikat és ismét az addig jól működő formációjukat porolták le: újabb Pap-duplával megint ellépett a fővárosi csapat (9:14). Tíz perccel a vége előtt így a DEAC kért időt és 19-re húztak lapot Lippai Péterék: a kapust lehozva, csak mezőnyjátékossal támadva ment neki az utolsó perceknek a hazai csapat. A húzás bejött: Hoffmann Tamás lőtt ismét óriási gólt, majd Nyisztor Szabolcs is összebrusztolt egy újabb találatot (11:14). Hat perccel a vége előtt Varga Gergő is ismét beköszönt, majd Hoffmann Tamás góljánál felcsillant a remény a pontmentésre is (13:14). A hajrának emberelőnyben mehetett neki a hazai csapat és továbbra is az ellenfél térfelén volt a labda, szabályos tűzijáték alakult ki a Wizards kapuja előtt, de az egyenlítő gól nem akart megszületni. Szó szerint az utolsó pillanatig hatalmas csata folyt: Varga Gergő végül ismét eredményes volt, de a játékvezetők szerint már időn túl érkezett a találat: nagyot küzdött tehát a DEAC, de mégis oda lett a veretlenség.

Fájó, hogy épp hazai pályán vesztette el szezonbéli első vereségét a DEAC csapata. Az első két játékrészben a Wizards kontrái nagyon jól mentek, szinte minden hibát könyörtelenül kihasználtak a vendégek. A hazaiak számára egyetlen gyógyírt a harmadik harmadban nyújtott produkció jelenthet, igazi szívvel küzdtek egymásért a DEAC játékosai. Az szezon első vereségével az egy mérkőzéssel többet letudó CH így megelőzte a DEAC-ot, ám hamarosan lehetőség lesz a visszaelőzésre: épp a mesehősökkel mérkőznek legközelebb Varga Tibor játékosai.

Salming OB I, 12. forduló:
Debreceni EAC – Phoenix Wizards 13:14 (1:4, 5:8, 7:2)
Debrecen, Kecskeméti János Sportcsarnok 90 néző
Vezette: Rab Konstantin, Sashalmi Sándor

DEAC pontszerzői: Hoffmann Tamás (5+2), Nyisztor Szabolcs (3+2), Varga Gergő (2+3), Okos Csanád (2+0), Pál Lóránt (0+2), Lánczi András (0+2), Tarsoly Ádám (1+0), Végh Ádám (0+1)